Az egyik Intelt is itt szedhetjük össze.

Miután a „modern” korszakban játszódó Warzone pálya gyakorlatilag áprilisban teljesen elpusztult egy atomrobbanásnak köszönhetően, a fejlesztők visszarepítettek minket kicsit az időben. Az „új” helyszín, Verdansk ’84 megérkezése óta húzta a Raven a játékosok agyát a bányák létezésével, ám egészen tegnapig kellett várni arra, hogy a játékosok betehessék oda a lábukat.

Szerdán 19:00 órakor elérkezett a várva várt pillanat!

A játékosok egy jelentős része már kezdett lemondani az eseményről, hiszen heteken belül érkezik a Warzone Pacific és Caldera, nem túl sok reményt fűztek a pályaváltozáshoz. A tegnap elstartolt Secrets of the Pacific event azonban kiváló lehetőséget adott a fejlesztőknek, hogy az „Old Mines” névre hallgató bányát megnyissák a játékosközösség számára.

Mi vár ránk a bányában? 

Túl nagy meglepetésre nem kell gondolnunk, de minden szükséges elemet megtalálunk itt, amit egy átlagos POI-ban is. A ládákon és a floor looton kívül pedig errefelé kell megkeresnünk az egyik Intelt is, a Familiar Machinery Spray-ért cserébe. Sajnos a többi bánya nem túl valószínű, hogy kinyitna az elkövetkezendő pár hétben, a fájlok sem igazán utalnak erre.

Ti jártatok már az új helyszínen?

Elakadtál a Warzone küldetésekkel? – Segédlet a Secrets of the Pacific feladatokhoz

×