A Black Friday előestéjén úgy gondoltuk, hogy egy lazább témát hozunk el nektek: a világ legjobbjai közt tartott és a legmegosztóbb játékost.

Zlatan Ibrahimović idén ünnepelte október 3-án a 40. születésnapját. A bosnyák és horvát származású svéd válogatott klasszis nem szűkölködött érdekes és – sok esetben – vicces, de annál megosztóbb aranyköpésekben, tőle származik az alábbi idézet is, miszerint

„Egy biztos: nélkülem nem érdemes nézni a világbajnokságot.”

Mi most elhoztuk nektek a korábbi lapjait, amit az Ultimate Team története során kapott a játék különböző éveiben. Íme:

FIFA 10

Zlatan első FUT lapja kapásból egy 90-es kártya lett, ami abszolút mutatja azt, hogy nem a leggyorsabbak közül való, viszont brutális a labdakezelési képessége, valamint a lövése is.

FIFA 11

Itt már egy szerényebb, 85-ös lappal indult, viszont ez a későbbiekben elérte akár a 89-t is, igaz, az előző évhez képest mind a lövés, mind pedig a többi értéke tovább emelkedett.

FIFA 12

Itt azért már csak 88-ról indult a legendánk, de volt itt 94-es speciális lapja is, illetve egy 91-es Euros Man of the Match, valamint kétszer lett a Team of the Week tagja.

FIFA 13

A 2013-14-es év csak 3 lapot hozott Zlatan számára, viszont érdemes ránézni ezekre, kapásból kezdésnek a 88-as lap, majd a 89-es TOTW, később a 94-es TOTS.

FIFA 14

Az első lap ebben a szezonban az előző évhez képest 1 szintet emelkedett, viszont 3 Team of the Week lapot, egy Man of the Match-et, valamint TOTY és TOTS kártyát is kapott.

FIFA 15

Nem tudott leállni ’15-ben sem, 90-es kezdés, 2 TOTW, egy MOTM, valamint egy TOTS kártya. Nem semmi…

FIFA 16

Na, és itt kezdődött csak igazán az Ibra-Kánaán, hiszen kb. ami csak létezik, jött: 3 TOTW, 2 MOTM és még egy 98-as(!) TOTS lap is.

FIFA 17

Az előzőhöz képest egy kicsit szerényebb év jött, de csak a lapok számában, a rating-ek ismét az egekben. Bravó!

FIFA 18

Valószínűleg az Európát elhagyása is közrejátszhatott abban, hogy ebben az évben kevés olyan nagy lapja lett, mint az előzőek. Nyilván, ez is remek év volt, de azért ejnye, EA…

FIFA 19

2019-ben is szűkmarkúak voltak a készítők Zlatan barátunkkal, hiszen hiába, hogy kapott egy Flashback lapot is, a legjobb itt sajnos a Community TOTS lapja volt.

FIFA 20

Most tényleg, EA? 2020-ban egyetlen 90 feletti lap sikerült? Még szerencse, hogy Objective-ből megszerezhető volt.

FIFA 21

Itt valami elromlott. Mármint az EA háza táján. Igaz, itt kezdődött az az időszak, amikor Zlatan összerúgta a port a játék készítőivel, hogy milyen jogon használják az ő arcát, erre nem adott engedélyt. De azért egy – minden elfogultság nélkül – ekkora klasszissal ilyet tenni… A Trónok Harca c. sorozatból ugrott be egy jelenet, amikor kolompoltak Cersei mögött, azt kiabálva, hogy „Szégyen, szégyen!” Ez esetben nem Ibra után menne ez a skandálás.

FIFA 22

El is érkeztünk a jelenhez. Mindössze ennyi, amit fel tudunk mutatni eddig ebből az évből. Reméljük, azért kicsit észbe kapnak az EA háza táján és végre méltó helyre kerülhet Ibra.

 

Reméljük, tetszett ez a kis összeállításunk, úgy éreztük, megérdemli, főleg úgy, hogy 40 évesen is még mindig bomba formában van. Le a kalappal!

Ti örülnétek, ha kapna végre valami speciális lapot?

 

Ezt olvastad már?

Már csak 1 nap! – Hamarosan startol a FIFA 22 Black Friday!

 

 

 

 

 

×