A League of Legends 11.24-es frissítéséről még keveset tudni, de legalább érkeznek a Debonair skinek.

A rangsorolt grindek befejeződtek, az előszezon már javában zajlik, és a naptári év vége gyorsan közeledik. Van azonban egy utolsó hurrá a League of Legends számára 2021-ben, ez pedig a 11.24-es frissítés. Számítsatok arra, hogy rengeteg hős kap buffokat és nerfeket, és az összes új előszezonbeli változás finomhangolást kap.

Jelenleg még semmi konkrét nincs az érkező változásokról, de a változásoknak köszönhetően már láthatjuk, hogy ki kap pár nerfet illetve buffot.

Minden várható League of Legends buff és nerf.

Ahogy azt már feljebb is említettük a Riot még nem erősítette meg a decemberi egyetlen frissítésben érkező League of Legends buffokat vagy nerfeket, de több „kiugró” problémát is megcéloznak.

A két legnagyobb probléma a 11.23-ban és az előszezonban eddig Vayne volt a bot lane-en és Camille a térkép másik oldalán. A két bajnok 54,14%-os, illetve 52,14%-os győzelmi aránnyal büszkélkedhet 12,94%-os, illetve 9,81%-os játékaránnyal. Egyedül Graves – egy másik lehetséges nerf-jelölt – közelíti meg a novemberi 51,5%/11,36%-os rekordjával.

A spektrum másik végén Azir a 11. szezon végén lemaradt, a maga 47,87%-os győzelmi arányával. Mellette Ryze (44,45%), Illaoi (48,54%) és az idei szezon újdonsága, Gwen (46,88%) került a kukába.

A Leauge of Legends fejlesztői azonban nem jelezték, hogy buffolni fogják ezeket a bajnokokat.

Érkeznek a Debonair skinek

A 11. szezon utolsó patch-je nyolc új skinrel érkezik, amelyek mindegyike a klasszikus League of Legends Debonair skin vonalat bővíti.

Az új „Debonair” kiadványok minden bajnokot öltönyökkel, formális felszereléssel és pezsgővel, szerelik fel ameddig a szem ellát. A Debonair skinvonal eredetileg a rajongói szavazáson alulmaradt a Crime Cityvel szemben, de a szavazatok olyan szorosak voltak, hogy a Riot Games úgy döntött, hogy az egyik kihagyása helyett mindkettővel elkészíti.

Érkeznek a Crime City Nightmare témájú skinek LoL-ba

 

De nézzük kikre érkeznek az új Debonair skinek:

Draven

LeBlanc

Leona

Malzahar

Master Yi

Zed

Brand

Brand Prestige Edition

 

 

×