A Meta (Facebook) Reality Labs kutatói olyan kesztyűt mutattak be, amit egy az egyben a Ready Player One-ból ültettek át a valóságba.

A Facebook, ami nem is olyan régen változtatta meg a nevét Metára, egyáltalán nem veszi félvállról a metaverzumról szőtt kacifántos álmait, és tevékenyen tesz azért, hogy egyre kíváncsibbak legyünk arra, mit is tartogat számunkra a virtuális jövő.

Elképzeléseink azonban már most is lehetnek, hiszen több film is foglalkozott már a virtuális térben létező világ fogalmával, melyek közül az egyik leghíresebb az azonos című könyvből készült Ready Player One. A Meta fejlesztői egyre nyilvánvalóbbá teszik számunkra, hogy valami nagyon hasonlóra törekszenek, mint amit ott is láttunk, sőt, most egy olyan eszközt mutattak be, amit egy az egyben a filmből, de inkább a könyvből szalajtottak.

Azért a könyvből, mert a Meta szakemberei állítólag már az Oculus VR 2014-es felvásárlása óta dolgoznak rajta, a filmadaptáció pedig 2018-ban került bemutatásra. Egészen konkrétan egy olyan speciális kesztyűről van szó, amivel meg lehet fogni a kizárólag virtuális térben létező tárgyakat.

A kesztyű a haptikus visszacsatolásos technológiát használja erre, ami egészen valósághűen képes visszaadni egy-egy tárgy fogását, tapintását. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy amikor felvesszük a kesztyűt annak rendszere a felfújja, ezzel pedig nyomást hoz létre a kéz körül. Ha így megfogunk valamit VR-ban vagy AR-ben, akkor ez a nyomás változik, illetve a benne lévő ujjaktuátorok megmerevednek, amivel valósághű tapintást és súlyt, gravitációt imitál.

Emellett természetesen saját érzékelője is lesz, hogy pontosan képes legyen lekövetni a kéz és az ujjak mozgását, illetve ezen még beépített hangszórók is helyet kapnak, amik képesek különböző hanghatásokkal még élethűbbé tenni az egészet.

A kesztyű egyelőre még csak prototípusként létezik és a kutatók is hangsúlyozták, hogy messze még a kereskedelembe kerülése. Mindazonáltal ezzel már körvonalazódhat, hogy milyen metaverzumot is szeretnének felépíteni, így pedig nagyjából megállapítható, hogy tényleg nagyon hasonlóra érdemes készülni, mint amit a Ready Player One-ban is megismerhettünk.

 

 

×