Körültekintőnek kell lennünk az internetes vásárlásaink során is.

Az évnek abba az időszakába léptünk, amikor az ünnepek végéig szinte folyamatos akciózásra számíthatunk a webáruházak részéről. Először a Black Friday(ek), aztán a különféle vasárnapok, majd természetes a szokásos karácsony zárja a sorozatot. Ám ilyenkor, a potenciálisan jó árakat meglátva is óvatosnak kell maradnunk, kellően körültekintően kell megvásárolnunk a kinézett termékeket. Az alábbi bejegyzésben néhány erre vonatkozó jó tanácsot és tippel gyűjtöttünk össze, hogy garantáltan elégedetten zárja mindenki az évet. A Black Friday tévhitekkel és az elállási joggal kapcsolatos bejegyzéseinket is mindenképp érdemes átolvasni, hiába van átfedés a témákban.

Nem konkrét tanács, de mindenképp érdemes elolvasni vásárlás előtt a webshop részletes tájékoztatóját és ÁSZF-et, hiszen így pillanatok alatt bővíthetjük tudásunkat az adott cég elállási jogával kapcsolatban, de fontos információkat kaphatunk a fizetési módokról és a szállítással kapcsolatban.

Gyanúsan olcsón jutottam hozzá egy termékhez, ennyiért odaadja a cég?

Ez meglehetősen érzékeny pont, hiszen erre nincs egyértelmű válasz. A legtöbb webáruház ÁSZF-jében külön kitétel van az ilyen esetekre és meglehetősen „agresszívan” védekeznek ezek ellen. A legtöbb webáruház az első emailben még csak egy tájékoztató jellegű értesítést küld ki, hiszen ekkor még nem keletkezik kötelezettség egyik fél részéről sem. Így nagy eséllyel a gyanúsan (és véletlenül!) elárazott termékeket nem fogjuk kézhez kapni, de nagyobb áruházaknál volt, hogy átcsusszant már 1-2 ilyen termék, ám erre alapozni nem érdemes.

Vissza szeretném küldeni a vásárolt fejhallgatót, de a cég nem fogadja el az elállásom. Megteheti?

Ez többször is visszatérő téma volt az elmúlt hetekben. Alapvetően a 14 (néhány helyen 30 vagy 60) napos elállási időn belül indoklás nélkül visszaküldhetjük a termékeket. Ám vannak kivételek, csak hogy néhányat említsük, de ezek is eltérhetnek áruházanként is akár:

  • Fejhallgató
  • Füldugó
  • DVC/CD lemez
  • Fehérnemű
  • Arckrém
  • Füldugó
  • Dekorkozmetikai termék

Ez a kivételszabály magától értetődő, hiszen a bőrrel, testnedvekkel közvetlenül érintkező termékek – visszaküldés és esetleges továbbértékesítés esetén – komoly betegségek forrásai lehetnek.

Fontos kiegészítés: Érdemes mindig írásban vagy a weboldalon szereplő elállási jog gyakorlására kitalált felületen megtennünk azt, hiszen így marad nyoma a rendszerben. Szóban, telefonon nem a legjobb ötlet, főleg ha esetleg jogi útra terelnénk a dolgot. 

Black Friday: Nem tetszik a termék és visszaküldenéd? – Mindent az elállási jogról

 

Sikerült az elállás, ám a webáruház levonna a visszaküldési összegből egy kisebb részletet. Mit tehetünk?

Alapvetően ezt nem tehetik meg csak úgy a cégek, ám lehetnek különleges esetek. Visszautalásnál csak akkor van lehetőség levonásra, ha a fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használat mértékét meghaladóan használta azt és ezért az árucikk értéke csökkent. Ha hiányzik a doboz, az nem probléma: sem összeg levonás, sem elutasítás nem származhat belőle.

Másnak vásárolok, karácsonyig nem bontjuk ki. Mit tehetek, ha nem működik a termék?

Minden esetben érdemes eltenni a számlát, hiszen ezzel tudjuk igazolni a vásárlásunk tényét és idejét. Természetesen az interneten vásárolt termékekre is érvényes a garancia/jótállás. A vásárlástól számítva 2 évig érvényesíthetjük ezt, ám az első 6 hónapban vagyunk igazán biztonságban, hiszen akkor a kereskedőnek kell bizonyítania azt, hogy ő még hibátlan árucikket adott el. Ezután már fordított erőviszonyokkal kell számolnunk, melyből nem biztos, hogy mi jövünk ki jobban. Akad azonban néhány kivétel, melyeknél ez az előnyős 6 hónap hosszabb időtartamot tesz ki. Ilyenek az elektronikai termékek vagy épp a háztartási eszközök, ebben az esetben az alábbi ársávos rendszerre számíthatunk:

  • 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
  • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
  • 250 000 forint eladási ár felett három év.

Akármennyire is jó teljesen bontatlan ajándékot átadni, elektronikai termék esetén mindenképp érdemes egy gyors pillantást vetni a készülékre, hiszen az ünnepi időszak után a garanciális ügyintézés is jócskán elhúzódhat.

Külföldről rendelnél? Néhány extra információ, ami jól jöhet.

Bár itthonról több szempontból is jobban megérheti rendelnünk, előfordulhat, hogy kihagyhatatlan ajánlattal találkozunk például Amazonon. Pár dologra itt sem árt figyelni:

  • Ha uniós tagállamban bejegyzett webshopból rendelünk, akkor szintén megillett minket a 14 napos visszaküldés joga (bár itt is előfordul 30 és 60 nap is, ha jófej az áruház). A visszaküldés költségét nekünk kell kifizetnünk, de ha jogosnak bizonyul az elállás, akkor számlával igazolva ezt az összeget is visszakaphatjuk.
  • A jó ár mellett érdemes belekalkulálnunk még a kiszállítás költségét, hiszen itt már könnyen átfordulhat a dolog a hazai webshopok javára.
  • Az EU-n kívül már beleszól a dologba az áfa és a vám kérdése is, jelentősen megdobva a költségeket.
  • Magyarországon a fentebb említett sávos rendszer miatt több jótállást kaphatunk az adott termékre, mely többet érhet, mint egy kis spórolás.

×