Sokan inkább ezekre várnak.

Az Alder Lake processzorok első adagja november elején elstartolt a webáruházakban. Az Intel i5-12600K, i7-12700K és i9-12900K CPU-k és a hozzájuk passzoló Z690-es alaplapok elég magas induló árakon kezdtek, de nem véletlen, hiszen ezeket direkt oda is pozícionálta a kék óriás. A szerényebb kerettel rendelkező játékosoknak még egy kicsit várni kell.

Nézzük is a januárban érkező felhozatalt!

Az első három processzor nem annyira izgalmas, hiszen azok csak a már megjelent processzorok szorzózárás változatai. Így nem lepődünk meg sem a magok, sem a szálak számán az ő esetükben. Az i5-12600 mellé érkezik a 12500 és 12400 is, a felszereltség itt sem sokat változik. Hat fizikai mag, 12 szál, és ahogy a táblázatból is leolvashatjuk ezekben sem kapnak helyet „E” (kisebb teljesítményű, de kevesebbet fogyasztó) magok.

Az i3-as felhozatal sem sokkal meglepőbb, az i3-12300 és i3-12100 személyében egy 4 maggal és 8 szállal ellátott palettát kapunk, melyeket irodai és általános jellegű felhasználásra szán a cég. Velük együtt érkezhetnek majd a H és B chipsetes alaplapok, melyek szerényebb felszereltséggel, de jóval barátságosabb árakkal támogathatják meg a közép és alsókategóriás Alder Lake CPU-kat.

Forrás: TPU

Te tervezed a váltást?

A verhetetlen árú népprocesszor? – Tesztpadon a hamarosan érkező Intel újdonság

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-o-wireless-matt/

×