Lassan nem lesz olyan játékipari szereplő, aki ne venné szívesen Bobby Kotick távozását az Activision Blizzard éléről, de a CEO csak egyetlen esetben venné fontolóra a lemondását.

Bobby Kotick pozíciója annak ellenére is egészen biztos lábakon áll, hogy már ezernél is több Activision Blizzard alkalmazott követeli az azonnali menesztését a vállalat éléről, melyet a Wall Street Journal leleplező cikke váltott ki.

A cikkben egészen meredek állításokat fogalmaznak meg a CEO-val kapcsolatban, aki már eddig sem volt a dolgozók, sem pedig a játékosok kedvence, az ellene felhozott vádak viszont könnyen megpecsételhetik a játékipari óriás sorsát. A Sony és a Microsoft videojátékos részlege is felszólalt már a szakember és a hibás döntései ellen, kiállva az áldozatok mellett, egyben meglebegtetve azt is, hogy PlayStation és Xbox fronton is retorziókra kell számítania az Activision Blizzard párosnak, ha nem rendeződnek a dolgaik.

A vállalat vezetősége a részvényesekkel, a dolgozókkal, a játékosokkal és a Sony-Microsoft gigászokkal szemben is kiáll Kotick mellett, egyértelműen jelezve, hogy továbbra is őt szeretnék az élükön tudni. Sőt, a bevezetett zéró tolerancia elve sem vonatkozik rá, ahogyan a napvilágot látott információk hatására sem tervezik kivizsgálni Kotick sötét ügyeit.

A belsős ügyekhez közel álló források azonban elmondták a WSJ-nek, hogy Kotick picit másként látja ezeket a dolgokat, mint a hozzá végletekig lojális társai. A CEO múlt héten állítólag találkozott az Activision Publishing és a Blizzard Entertainment vezetőivel, ahol a munkavállalók követelései révén szóba került a vezérigazgatói státusza is.

Kotick itt azt mondta, hogy ha a cég nem tudja „gyorsan” rendbe hozni a mérgező munkahelyi környezetet, akkor fontolóra veszi a lemondását.

Az persze nem derült ki, hogy pontosan mit ért a gyors rendbehozás alatt: egy hónapot, vagy egy évet? Ahogyan az is egy igen jól csengő frázis, hogy fontolóra veszi, tehát a dolgok nem megfelelő alakulásakor nem mond le automatikusan, csupán elgondolkozik rajta.

Ez minden bizonnyal nem fogja csillapítani az eléggé elharapódzott helyzetet, lévén Jim Ryan és Phil Spencer pont az ilyen nyilatkozatok és mondatok ellen szólaltak fel. Ahogyan a munkavállalók sem lehetnek boldogak, hiszen a vállalatnál még mindig van egy ember, aki egyenlőbb az egyenlőknél, és akire nem vonatkoznak sem a régi, sem pedig a frissen – általa – meghozott szabályok és intézkedések.

Borítókép: Mein MMO

 

×