A késés ellenére már dolgozik a cég a starton.

Az Activision éppen a hétvégén jelentette be, hogy a Warzone és Vanguard első szezonja késni fog egy hetet. Ez azt jelenti, hogy a Vanguard tulajdonosok december 8-án, a többiek pedig kilencedikén vethetik rá magukat a Warzone Pacific kliensére és Caldera pályájára.

Úgy tűnik a háttérben már meg is kezdődtek a munkálatok, pár információ ki is szivárgott!

 

A PlayStation adatbázisába be is került a Season 1-es frissítés és még a borítót is megpillanthatja a közösség. A cover képeken ‘Anna’, ‘Lewis’ és egy ismeretlen nevű Operator található, melyek nagy eséllyel éppen Caldera szigetére akarják betenni a lábukat. Szerencsére nem csak ez az egyetlen dolog, amit felfedtek a leakerek.

 

Ahogy azt már a Cold War idejében megszokhattuk, több új fegyver is érkezik majd minden egyes Seasonben. Jelenleg azt pletykálják, hogy 3 újdonsággal bővül a felhozatal, melyből kettőt szintén megtudhattunk a hétvégén:

  • Welgun
  • M1944 Hyde Carbine

A harmadik újonc kiléte egyelőre még nem ennyire egyértelmű, de sokan a PTRS-41-re tippelnek, rajtuk kívül pedig több melee fegyver is tiszteletét teszi. A feloldás ezúttal is hasonló lehet majd, mint az eddig megszokott, azaz BP szinteket és küldetéseket kell teljesíteni értük.

Várjátok már az első közös szezont?

Ezt olvastad már?

Hivatalos: Késik a Warzone Pacific map & a Vanguard Season 1

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-o-wireless-matt/

×