Phil Spencer még azt is meglebegtette, hogy ha további kényes részletek derülnek ki az Activison Blizzardról, akkor kétszer is meggondolják, hogy a továbbiakban megjelenhet-e játékuk a Microsoft platformjain.

A napokban egyre több és egyre kényesebb belsős információk szivárognak ki az Activision Blizzard jelenlegi és korábbi működéséről, nagyban köszönhetően a Wall Street Journal munkájának.

A portál például nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat és hangfelvételeket, melyekkel azt bizonyították, hogy a játékipari óriás első embere, Bobby Kotick nem csak, hogy pontosan tudott a zaklatásos diszkriminatív körülményekkel, de segített azokat eltussolni, illetve egy-kettőben még részt is vett.

A WSJ és a Bloomberg birtokába került továbbá a Sony vezetőjének egy Blizzardnak elküldött levele is, melyben mélyen elítéli és kritizálja Kotick munkáját és a vállalat nyilatkozatait. Ezt hivatalosan ugyan még nem erősítette meg, de a korábbi szivárogtatások hitelességét tekintve nagyon nem kételkedhetünk az üzenet valódiságában.

A Sony után pedig most az Xbox legelső embere, Phil Spencer is beleszállt az Activision Blizzardba, sőt, a Bloomberg által kiszivárgott üzenetét követően ő hivatalosan is felvállalta azt.

A Bloomberg szerint Spencer előbb a dolgozóknak küldött egy körüzenetet, melyben kijelenti, hogy a Microsoftnál mélyen megrendültek az Activision Blizzardnál történtek hallatán, melyeknek szerinte egyáltalán nincs helye az iparágukban. Ezért a vezetés átértékeli a Bobby Kotick által vezetett vállalattal való kapcsolatukat, és mindent figyelembe fognak proaktívan azon alakítani.

Az email kikerülését követően a Microsoft szóvivője a The Verge kérdésére elismerte, hogy valóban volt egy ilyen üzenet, és a vállalat teljesen egyetért Spencer szavaival, a Blizzard által tanúsított magatartásnak nincs helye a videojáték-iparban. Megerősítette továbbá, hogy az oknyomozó portálok folyamatos munkája során fogják mérlegelni és átértékelni az Activision Blizzarddal való együttműködést.

Ez pedig bizony azt jelentheti, hogy ha további kompromitáló információk találnak bizonyításra, és továbbra sem történik a vezetés részéről tevőleges változtatás, akkor még az is megeshet, hogy Xboxra és PC-re nem jelenhet meg Activision Blizzard játék. Ez a forgatókönyv azonban igen valószínűtlennek tűnik, hiszen az Activision és a Blizzard még külön-külön is a játékipar megkerülhetetlen és egyik legnagyobb tényezői.

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-o-wireless-matt/

×