Az Activision Blizzard dolgozói után a PlayStation első embere, Jim Ryan is beleszállt Bobby Kotickba, aki szerinte nem kezeli helyén az ellene felhozott vádakat.

Az utóbbi napokban újra felforrósodott az Activision Blizzard körüli és azon belüli botrány, amely a vállalaton belül uralkodó szexuális zaklatásokkal és nemi-alapú diszkriminációval áthatott légkörről szól.

Mindez annak köszönhető, hogy különösen sötét részletek derültek ki a még mindig regnáló CEO-ról, Bobby Kotick-ról, aki a Wall Street Journal jelentése szerint nem csak eltussolta a gusztustalan ügyeket, de egy ponton még az alkalmazottját is halálosan megfenyegette.

Az esetet követően az Activision Blizzard fejlesztőinek egy nagy része egykét állt fel, követelve Kotick azonnali lemondását. Nem sokkal később őket követve a részvényesek is megszólaltak, akik ugyancsak a vezető távozását kérik, mondván, hogy éveken keresztül nekik is szemrebbenés nélkül hazudott a cégen belüli állapotokról.

Most újabb részletek láttak napvilágot a WSJ-nek ls a Bloombergnek köszönhetően, amely szerint a PlayStation vezetője, Jim Ryan maga is üzenetet küldött szerdán az Activision Blizzard vezetőségének. Ebben az üzenetben állítólag az olvasható, hogy Ryan aggodalmát fejezi ki a kiadóval kapcsolatban, hiszen egészen súlyos vádakat fogalmaztak meg velük, de leginkább Kotickkal szemben.

Sőt, a PS első embere kiemelte, hogy egyáltalán nem tetszik neki, ahogyan Kotick az ügyet kezeli, a nyilatkozataikkal pedig egyszerűen kitérnek a válaszok és a felelősség alól.

A PlayStation vezetője üzenetében ugyan nem tért ki arra, hogy esetlegesen lesz-e retorziója a Sony részéről az Activision Blizzard folyamatos csúsztatásainak, titkolózásainak és a diszkriminatív helyzet közel sem megfelelő kezelésének, de a múltban láttunk már hasonlóra példát. Ha pedig Kotick nem ad jól érthető magyarázatot a tetteire, akkor ezzel érdemes is számolni, ugyanis a két vállalat már pár éve szoros kapcsolatban és együttműködésben dolgozik. Vagyis, ha nem rendeződik a helyzet, akkor a PlayStation-nek muszáj lesz jobban elhatárolódnia a botránytól.

https://leet.hu/?s=STEELBUNGEE&post_type=product

×