Minden jel arra utal, hogy a három Pókember mellett két különböző Zöld Manó is feltűnik majd a Nincs hazaútban.

Az éjszaka folyamán ránk rúgta az ajtót a Pókember: Nincs hazaút második előzetese, amit túlzottan nem sietett el a Disney-Sony páros.

Városi mendemondák szerint azért kellett ennyit várni erre a kedvcsinálóra, amit egy hónappal a premier előtt mutattak be, mert a két stúdió nem tudott dűlőre jutni, hogy már most megmutassák nekünk az összes pókfejet, vagy csak a moziban tátsuk el a szánkat.

Végül úgy tűnik, hogy ez utóbbi mellett döntöttek, ami elég nagy kapkodást eredményezett, ugyanis már az előzetes néhány retusált kockájából egyértelművé válhat, hogy itt bizony három Peter Parker fogja összeverni a rosszfiúkat. De legalábbis valószínűtlen, hogy a Gyík és Elektro nagy unalmában légboxolgat majd abban a bizonyos jelenetben.

Ami viszont kérdéseket vethet fel, hogy vajon miként áll majd össze az egész, hiszen a történeteik szerint néhány ellenlábas elhunyt vagy jó útra tért, ami azt is jelentheti, hogy nem csak az multiverzumban, hanem az időben is utazgatnak majd a hőseink.

Ilyen például Williem Dafoe Zöld Manója, aki még az első Sam Raimi-filmben eltávozott az élők sorából, aki most nem csak hogy visszatér, de nagyon úgy tűnik, hogy kettő is lesz belőle. Persze csak az egyikük a klasszikus és ikonikus Dafoe-féle Manó, a második minden bizonnyal a Pókember 3 vagy a Csodálatos Pókember 2 Harry Osbornja lesz, akit előbbiben James Franco, az utóbbiban Dane DeHaan alakított.

Kettejük közül pedig DeHaan Zöld Manója lehet a visszatérő, hiszen Franco zaklatásos botránya fényében aligha őt kérné fel a szerepre a Disney. Hogy a második számú Manó szerepe mi lesz a Nincs hazaútban azt nem tudni, de az is lehet, hogy csupán egy kameó erejéig lesz látható, ahogyan az is megeshet, hogy Defoe egy másik ruhában.

December 18-án kiderül, addig viszont magunk is vethetünk egy kósza pillantást a másik Zöld Manóra az előzetes második másodpercében, illetve 2 perc 10 másodperce körül.

 

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-o-wireless-matt/

×