Aki időben szállt be a piacvezető kriptovalutába, az ma elképesztő gazdagságra tehetett szert, köztük is természetesen a titokzatos Satoshi Nakamotoval.

A Bitcoin rendkívül hosszú és kitartó utat tett meg ideáig, ma pedig már a világ egyik legértékesebb valutájaként tartjuk számon, amit sokan a 21. század aranyaként emlegetnek. A Bitcoin és a blokklánc technológiája megannyi vállalkozó szelleműt, és nem kevés csalót tett néhány csapással gazdaggá, ha pedig a szakértők előrejelzései, jóslatai igaznak bizonyulnak, akkor év végéig a kriptóba fektetők még az eddigieknél is nagyobbat kaszálhatnak.

Persze közel sem annyit, mint amennyivel a digitális valuta és a blokklánc rejtélyes kiötlője (vagy kiötlői), Satoshi Nakamoto, aki a Bitcoin indulásakor 2009 és 2010 között körülbelül 1 millió BTC-t bányászhatott ki. Az erre elkülönített digitális tárcából pedig elméletileg egyetlen garast sem költött el, ami a Forbes és a The Independent szerint azt jelenti, hogy a Bitcoin-árfolyamának múlt heti csúcsát követően Nakamoto a világ elitjébe került.

Ez a cikk írásakor azt jelenti, hogy becsült 73 milliárd dolláros vagyonával a világ 17. leggazdagabb emberének számít, amivel beelőzi a Dell alapítóját, Michael Dellt, a híres Michael Bloomberget, a komplett Walton-famíliát is.

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-o-wireless-matt/

×