Ismét három pályás finálét hozott a CS:GO selejtező, ezúttal a Neighbourhood jutott be, miután fordítottak a BEE elleni döntőben.

Hétvégén rendezték a 9 millió forint összdíjazású Magyar Esport Bajnokság második fordulóját, így szombaton a 3 millió forintos CS:GO verseny második nyílt selejtezője is terítékre került.

 

A második kvalifikáción összesen tizenhét csapat vett részt, a döntőt pedig a Békéscsabai E-Sport Egyesület és a Neighbourhood játszottaÍme a végjáték eredményei:

  • Békéscsabai E-Sport Egyesület 2-0 SIUUUUU (BO3, elődöntő)
  • Neighbourhood 2-0 Illés Akadémia Spirit (BO3, elődöntő)
  • Neighbourhood 2-1 Békéscsabai E-Sport Egyesület (BO3, döntő)

Ezzel a Neighbourhood lett a második csapat, amely selejtező útján kiharcolta a részvételt a MEB Final Four szakaszában. Gejmzilla és csapata a meghívott Budapest Five és a már korábban bejutott Lenovo Legion Honvéd mellé csatlakozik, ami azt jelenti, hogy már csak egy hely kiadó a Final Four szakaszban.

A második selejtező négy és fél órás élő közvetítését teljes egészében visszanézhetitek a Leet Esport csatornájánBenccce és Doki kommentálásával.

A mostani kvalifikáció befejeztével már csak egy hely maradt a MEB CS:GO Final Four szakaszában, amelyre ezen a linken keresztül tudtok nevezni!

  • Budapest Five
  • Lenovo Legion Honvéd
  • Neighbourhood
  • Harmadik selejtező győztese

Final Four torna november 26-án, pénteken indul útjára, mégpedig double-elimination (felső és alsó ágas) rendszerben, BO3-as mérkőzésekkel. A versenyt a Leet Esport csatornáján továbbra is élőben követhetitek.

Szombaton ismét találkozunk, sok szeretettel várunk mindenkit!

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×