Tech/Tudomány

Reméljük Paks elbírja! – Ilyen erős lehet az RTX 3090-hez képest az új RTX 4090

Az NVIDIA műhelyében már javában készülnek az RTX 4000 szériás videókártyák, ebben biztosan lehetünk. A következő generáció az „Ada Lovelace” nevet viseli majd, így váltva le a jelenlegi, Ampere névre hallgató architektúrát. Eddig is kellemes javulásokat élhettünk át egy-egy generációváltás során, ám ezúttal még érezhetőbb lesz majd az ugrás a november közepén elérhető információk alapján.

Nézzük is, hogy mit tudhat az RTX 4090!

 

A korábban már többször valós leakekkel jelentkező Greymon55 szólalt meg ismét Twitteren. Állítása alapján az AD102 névre hallgató GPU a TSMC 5 nanométeres gyártósoráról gurulhat majd le, és közel 19000 darab CUDA mag kap helyet a grafikus egységben. Az órajel várhatóan 2.3 és 2.5 GHz környékén alakulhat majd. Memória terén sem kell majd szégyenkeznie, hiszen 24 gigabájtnyi GDDR6X VRAM áll majd a rendelkezésére, itt bizony a 4K textúrák is bőven elférnek majd.

Ami azonban ennél is brutálisabb lehet, az a kártya nyers FP32 teljesítménye. Az RTX 3090 35.5 körüli eredménnyel büszkélkedhetett, az új flagship modellnél ez az érték 85 és 92 közé eshet majd, mely több mint két és félszeres számítási teljesítményt takar. Az új kártyán ráadásul már a szintén friss PCIe 5.0 tápcsatlakozó kap majd helyet, így 500-600 wattos értékeket látva sem kell majd meglepődnünk.

Forrás: TweakTown

Arpi

Korábbi cikkek

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

28 perc telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

57 perc telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

1 óra telt el azóta...

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

2 óra telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

2 óra telt el azóta...

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

4 óra telt el azóta...