Nagyon úgy tűnik, hogy az iPhone-ok simán elbírnak a legextrémebb helyzetekkel is, de azért otthon ne próbáljátok ki.

Az iPhone-ok strapabíróságáról már sok-sok éve megy a diskurzus, hiszen volt idő, amikor az Apple bizonyos készülékeit simán el lehetett hajlítani egy lehajolással is, az iPhone 12 és 13 modellek viszont már meglepően jól bírják a kiképzést.

Ez utóbbit egy nem mindennapi törésteszteket végző videós is demonstrálta, most azonban egy, még annál is extrémebb minőségteszten esett át az Apple telefonja. Egy amerikai pilóta ugyanis felszállás közben valahogy, de biztosan véletlenül kiejtette az iPhone-ját a repülőből – írta az Apple Insider.

Azt nem tudni, hogy a felszállás mely szakaszában történt mindez, de a készülék igen nagyot eshetett, mert amikor leszólt a repülőtér fő légiforgalmi irányítójának (ATC), akkor azt mondta, hogy a mobilja kb. 300 méterrel alatta landolt a kifutópályán. Az ATC először felkuncogott, majd a pilóta és az iPhone segítségére sietett, amit végül a Find My funkció segítségével sikerült is meglelni.

Amire viszont egyikük sem számított, hogy az iPhone tökéletes állapotban volt, ami szinte egyetlen karcolás nélkül túlélte a zuhanást. Még a kijelzője sem tört be, ami tekintve, hogy a repülőgép 50-60 mérföldes sebességgel közlekedett még elképesztőbb.

 

Egyébként nem ez az első alkalom. hogy emberek iszonytató magasságból kiejtik az iPhone-jukat. 2018-ban egy floridai élményparkban zuhant 300 métert egy iPhone 7 Plus, tavaly pedig Rio de Janeiro körüli sétarepülés során pottyant le hasonló magasságokból egy iPhone 6S. Mindkettő túlélte a szabadesést.

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×