Hosszú évek munkája érett be a napokban.

Amikor J.R.R. Tolkien megalkotta a Sindarin névre hallgató, mesterséges nyelvet és a Tengwar ábécét, nem is gondolta, hogy 2021-ben akár viszontláthatjuk majd a modern számítógépekhez használt billentyűzeteken. A nyelvet egyébként meglepően sokan beszélik, néhány iskolában is oktatják már, persze többnyire szórakozás céljából.

Nem véletlenül került elő a téma, a Drop, mely leginkább mechanikus billentyűzetekkel és fejhallgatókkal foglalkozik, piacra dobott 2 Gyűrűk Ura ihlette keycap (billentyűsapka) szettet is. Komoly tervezőmunka előzi meg az ilyen jellegű megjelentetéseket, ráadásul ebben az esetben külön engedélyt is kellett kérnie Matt3o-nak a Middle-earth Enterprises-tól, hiszen még az írásjeleket is jogdíjak védik. Ám ennek köszönhetően olyan különleges ikonok is rákerülhetettek egy-egy billentyűre mint Sauron szeme vagy épp az Egy Gyűrű ikonja.

Két változatot is megvásárolhatunk!

Elvish Keycap Set

Dwarvish Keycap Set

Az egyedi karakterek komplexitása miatt sajnos a double-shot ABS nem fért bele, így PBT keycapekről beszélünk. Szerencsére bármelyik Cherry MX kompatibilis billentyűzetre bepattinthatjuk őket, egy-két egyedi megoldástól eltekintve. Matt3o elmondása alapján dolgozott egy harmadik, Fekete Beszéd (Black Speech) ihlette szetten is, de túl kevés szöveges forrás állt a rendelkezésére, így nem tudta volna a fentiekhez hasonló részleteséggel megalkotni őket. Az alapszettek ára 100 dollár, mely TKL billentyűzetekhez passzoló keycap-eket tartalmaznak, de természetesen egy kis plusz pénzért akár Numpad kupakokat is vásárolhatunk.

Te elfogadnád valamelyiket?

×