Targonca és csapata map hátrányból fordított a Lenovo Legion Honvéd ellen, így ők már biztosan ott lesznek a Final Four-ban.

Hétvégén rendezték a 9 millió forint összdíjazású Magyar Esport Bajnokság első fordulóját, így szombaton a 3 millió forintos VALORANT verseny első nyílt selejtezője is terítékre került.

 

Az első selejtezőn összesen harminckét csapat vett részt, a döntőt pedig a Lenovo Legion Honvéd és a GODZ játszottaÍme a végjáték eredményei:

  • GODZ 2-0 Team Progress (BO3, elődöntő)
  • Lenovo Legion Honvéd 2-0 HeloRofik (BO3, elődöntő)
  • GODZ 2-1 Lenovo Legion Honvéd (BO3, döntő)

Ezzel a GODZ lett az első csapat, amely kvalifikáció útján kiharcolta a részvételt a MEK Final Four szakaszában. Targonca és csapata az iPon Esport mellé csatlakozik, amely a legutóbbi Magyar Esport Kupa döntőseként automatikusan meghívást kapott a négyes tornára.

Az első selejtező döntőjét visszanézhetitek a Leet Esport csatornájánZsokker és insect kommentálásával. Sajnos az ezt megelőző mérkőzéseket – a Riot Games szerverproblémái miatt – a csapatoknak off-stream kellett lejátszania.

A mostani kvalifikáció befejeztével még két hely maradt a MEK VALORANT Final Four szakaszában, amelyre ezen a linken keresztül tudtok nevezni!

  • iPon Esport
  • GODZ
  • Második selejtező győztese
  • Harmadik selejtező győztese

Final Four torna november 28-án, vasárnap indul útjára, mégpedig double-elimination (felső és alsó ágas) rendszerben, BO3-as mérkőzésekkel. A versenyt a Leet Esport csatornáján továbbra is élőben követhetitek.

Vasárnap ismét találkozunk, sok szeretettel várunk mindenkit!

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×