Az Nvidia RTX 4000 sorozat már jövő nyáron megjelenhet, de az sem kizárt, hogy kapunk frissített változatot az RTX 3000-es videokártyákból.

Még mindig nehezen hihető, de az Nvidia RTX 30-as sorozatú kártyái már több mint egy éve megjelentek. Azért lehet furcsa ez, mert nagyon kevés gamer gépbe jutottak el a kártyák, köszönhetően az óriási készlethiánynak és a hatalmasra duzzadt áraknak. Lehet, hogy ha eddig nem tudtál, akkor már nem is érdemes beruházni az „új” kártyákra, mivel hamarosan jön az újabb sorozat.

Egy szivárgás szerint már jövő nyár elején érkezhet az RTX 4000 széria.

Mindezt most egy szivárogtató, kopite7kimi tette közzé, aki szerint az Nvidia új kártyagenerációja – nevezetesen az RTX 4090, 4080 és 4070 – 2022 harmadik negyedévében jelenhet meg. Azt sajnos azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy egy a kártyák megjelenésére vagy bejelentésére vonatkozik.

 

Az Nvidia Lovelace kártyái várhatóan a TSMC N5 node processre épülnek, és kétszer akkora teljesítményt nyújthatnak, mint a jelenlegi 30-as sorozatú kártyák. Igaz, magasabb energiafogyasztás mellett. Egy másik jól ismert szivárogtató, Greymon55 szintén ezt írta. Ha ez igaz, akkor lehet, hogy egy új tápot is érdemes lesz beszerezni jövőre.

Még októberben jelentek meg az első pletykák a 30-as sorozat frissítéséről, amik elvileg szintén készülnek. Ezek több memóriával rendelkező kártyák lesznek. Abban biztos vagyok, hogy az ilyen hírek helyett a gamerek sokkal szívesebben látnák azt, hogy a kártyákat lehet kapni, és normál fogyasztói áron. A helyzet viszont az, hogy erre egyelőre nem igazán lehet számítani, a gyártók érdeke pedig az, hogy az új kártyákat is mind el tudják adni, ráadásul extra magas áron.

Te veszel még 30-as kártyát vagy megvárod az RTX 4000-es sorozatot?

Ezt láttad már?

Még mindig elérhetetlen a MediaMarkt oldala – Szigorú megkötésekkel lehet vásárolni

 

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×