Most hétvégén tartják a legnagyobb hazai társasjátékos eseményt.

Az elmúlt mondjuk két hét nagy kérdése volt, hogy az idén két év után végre újra megtartandó Társasjátékok Ünnepén (TÜ) mely kiadók és szervezetek fognak részt venni végül. Múlt héten jött az első lemondás, az egyik legnagyobb hazai kiadóé, amin kissé meg is hökkentünk:

A Reflexshop a járvány miatt kihagyja a Társasjátékok Ünnepét

 

Aztán két napja a Vagabund is bedobta a törölközőt. Őket már nem kérdeztük meg, hogy miért döntöttek úgy, hogy kihagyják a legnagyobb hazai társasjátékos rendezvényt, de a Reflexshopnak még pénteken, a fönti cikkünk megjelenése után azonnal küldtünk kérdéseket, de sajnos azóta sem jött válasz, például arra a legfontosabb kérdésre, hogy mennyiben számoltak a távolmaradási döntés meghozatalakor azzal, hogy a Társasjátékok Ünnepén csak a koronavírussal szemben védett személyek mehetnek. Azt is szívesen megkérdeztük volna, ha az alapkérdésekre választ kapunk, hogy nem érzik-e inkorrektnek ezt döntést azokkal szemben, akik már megvették a jegyet a TÜ-re, és esetleg jelentős részben a Reflexshop játékai miatt tették ezt.

Egy másik vezető társasjáték-kiadó, a Delta Vision friss bejelentés szerint viszont részt vesz, bár róluk is megindultak a találgatások, hogy visszamondják a bulit. Idetesszük közleményük lényegi, vonatkozó részét:

„Mint a rendezvény egyik fő kiállítója és támogatója, a Delta Vision Kiadó általában véve kiemelten fontosnak tartja a találkozót, ahol a társasozást szerető közösség együtt lehet, megismerkedhet számos játékkal, és kedvezményesen be is szerezheti azokat. Ugyanakkor felelős kiállítóként tisztában vagyunk a járványhelyzet jelentette kockázattal, és megértjük azon játékosokat, akik számára a jelen helyzet, a növekvő esetszámok túl nagy rizikót jelentenek. Ahogyan azokat is, akik védettségi igazolvány hiányában kénytelenek távol maradni, esetleg a munkájuk miatt érzik veszélyesnek ezt az összejövetelt, vagy a családi körülményeik (idős vagy beteg hozzátartozó) zárják ki a részvételüket a találkozóról. Senkit sem akarunk rábeszélni, hogy feltétlenül látogasson ki a rendezvényre, mi is sokat gondolkodtunk azon, mi a felelősségteljes döntés ebben a helyzetben. Talán ez is hozzájárult, hogy felröppentek hírek azzal kapcsolatban, lemondjuk a részvételt. Figyelembe véve a visszajelzéseket mind a potenciális látogatók, mind pedig a többi kiállító részéről, a többség álláspontja egyértelmű volt: szeretnék, ha lenne Társasjátékok Ünnepe! Ezért is döntöttünk úgy, hogy a Delta Vision elfogadja ezt, és részt vesz az eseményen.”

Hogy mi minden program lesz most szombaton, november 13-án és 14-én a Lurdy-házban, a Társasjátékok Ünnepén, a rendezvény weboldalán és Facebook-eventjén, illetve a mi korábbi cikkünkben is meg tudod nézni:

Idén már megtartják a Társasjátékok Ünnepét

 

×