A generációváltás kezdeti szakasza mindig nehéz dió.

Az Intel 12. generációjával együtt elstartolt a DDR5 memóriák átlagfelhasználók számára elérhető piaca is, egyelőre még nem túl kellemes árakon. Ahogy azt már korábban tippelni lehetett az első alaplapok és processzorok a DDR4 és DDR5 modulokat is támogatják fogják majd, persze egy adott laptípusba csak egyféle memóriát pattinthatunk bele. Ezekkel a lépésekkel szépen lassan elkezdődött a váltás az új memóriagenerációra, mely 2023/2024 környékén át is veheti majd a vezetést.

Néhány gyártó már korábban megszellőztetett információkat a DDR5-tel kapcsolatban. A Samsung fejlesztéseknek köszönhetően (azok közül is leginkább a 8-stack TSV technológiának) sokkal kevesebb “felesleges” hely marad a modulokon, így több irányban is erősödhet az új generáció. Jobb teljesítményt, nagyobb sebességet és kapacitást, illetve egy picivel kevesebb feszültségigényt ígér a Samsung a felhasználóknak.

Nézzük is, hogy mire képesek az első fecskék!

 

A kérdésre a der8auer EN csatornája adhatja meg a választ, ahol profi körülmények között eresztették egymásnak a két generációt. Chipset terén nem volt sok választási lehetőség, hiszen egyelőre csak Z690-es lapokat emelhetünk le az áruházak polcairól.

Nyers sebesség és egy kis Cinebench

Első körben a kihagyhatatlan szintetikus mérések következtek. Ezek közül az egyik adta magát, hiszen az AIDA 64 Read & Write memória benchmarkja évek óta stabil részét képezi az összes valamire való memóriatesztben. A diákon a DDR4 ramok mindig sárga színnel lesznek jelezve, míg az új generációs modulokat kékkel jelölte a készítője. Ezen kívül az órajeleket és az időzítéseket láthatjuk. Az AIDA 64 hamar megmutatta, hogy mire képesek az új memóriák, nyers sebességben maguk mögé utasították a DDR4 modulokat.

Cinebench esetén már nem ilyen egyszerű a történet, sőt. Bár 1%-os eltérés még akár hibahatár is lehet, itt bizony már tudja megmutatni nyers erejét az új generáció, Cinebench esetén mondjuk nem is a memóriát izzítja a program, hanem a processzorunkat.

Játékok

Az első alany a Remnant: From the Ashes, a videó készítője itt külön kiemelte, hogy az 1% Min FPS alapján rendezte a grafikonokat, abszolút átlag FPS-ben az 5400-as DDR5 nyert, ám a minimumokat elnézve bizony két DDR4 is beelőzte.

Górcső alá került a PUBG Esport/1080p beállításaival futtatott teszt is. A DDR5 itt megnyerte a tesztet, ám a 3600-as DDR4 nem sokkal maradt le tőle, a leglassabb modul pedig az új generációból került ki a 4800-as memória képében.

Verdikt

Ha a gaming és általános jellegű felhasználás a cél, akkor nem feltétlenül érdemes egyből ráfeküdnünk a DDR5 memóriákra, főleg, hogy jelenleg az ár/érték arányuk is sokkal rosszabb a régi társaiknál. Ha gyors DDR4 memóriákkal rendelkezünk, akkor érdemes lehet egy DDR4-et támogató Z690 lap beszerzése, hiszen így jelentős mértékű összeget is megtakaríthatunk. Nagy eséllyel a DDR5 igazi előnye csak 1-2 év múlva villan meg, ekkora remélhetőleg az áruk is mérséklődik.

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×