A hazai Counter-Strike legnagyobb alakjai, az igazi hőskorszak kiemelkedő játékosai ezúttal a Gamerland falai között csapnak össze.

Habár a Major küzdelmeinek vége, az igazi csúcsrangadók még csak most következnek. Ezúttal azonban nem a nemzetközi versenynaptárat érdemes böngészni, hanem a Gamerland programfüzetét. A hazai Counter-Strike öregfiúi ugyanis gondoltak egyet, és nagyívű, Oldschool gálaversenyt hirdettek a Gamerland falai között. Mindezt azért, hogy eldöntsék, kiben maradt meg a legtöbb, a régi idők skilljéből.

Megszámlálhatatlan GPS (Gody Professional Series), EQ (EarthQuake), PGCC és ICL győztessel, CPL Dallasra kijutó és WCG döntőben szereplő játékosokkal lesz tele a hely.

A november 13-i (szombat) eseményre 8 veterán csapatot hívtak meg a szervezők, az xDk-tól elkezdve a Pornkingsen át a Teamworkig. De újra összeáll az Ancients és az OBi is, a FoP pedig egyenesen két felállással érkezik. Olyan legendás nevek szerepelnek a meghívottak között, mint KODIAK, kuLi, DEv, DoZeR, Ranker, Flavius, anFy, Cobain, B3a$t, t0m0R, res1st, nkRRRR, zuGee és még sokan mások.

A belépés ingyenes, a helyszínen pedig 150 colos kivetítőn követhetitek a meccseket. De az esemény mellett természetesen rengeteg szórakozási lehetőség van a Gamerlandben ezen kívül is. Este vetélkedő és nyereményjáték lesz a jelenlévőknek, de az esemény online is követhető lesz a LeetPlus Twitch csatornán is (https://www.twitch.tv/leetplus).

Összeállítások

A csoport:

  • Fuck off Point: ziTi, kol1br1, Jet Pack, maiden, MAD!E
  • Ancients: KODIAK, anFy, B3A$T, Zoleeka, s4id
  • xDk: DoZeR, kic$i, sh0kk, TwiNeee, tiger
  • Pornkings: Flavius, RankeR, boE, kezai, millAh

 

B csoport:

  • Teamwork: DEv, nkRRRR, zuGee, smilee, miniB
  • Dislike Cocks: Baranya^, Getthoman, n1m4nD, kishaki, t0m0_R
  • Face of Power: Cobain, rondo, Flegby, csabu, NoveltY
  • OBi: kuLi, Res1st, Trance, Raul, PIGSTICK

Helyszín

Gamerland (Bp, III. kerület, Szentendrei út 89-95.)

Menetrend

11:00 – Kapunyitás
12:00 – A csoport I. kör – Dust2: xDk vs. Pornkings és FoP vs. Ancients
13:00 – A csoport II. kör – Nuke: xDk vs. Ancients és FoP vs. Pornkings
14:00 – A csoport III. kör – Train: xDk vs. FoP és Ancients vs. Pornkings
16:00 – B csoport I. kör – Dust2: Teamwork vs. FoP és Dislike Cocks vs. OBi
17:00 – B csoport II. kör – Nuke: Teamwork vs. Dislike Cocks és FoP vs. OBi
18:00 – B csoport III. kör – Train: Teamwork vs. OBi és FoP vs. Dislike Cocks
19:00 – Vetélkedő és nyereményjáték
20:00 – Elődöntők
21:00 – Döntő
22:00 – Vetélkedő és nyereményjáték

A helyszínen profi kommentátorok és remélhetőleg minél több néző gondoskodik majd a parázs hangulatról. Erről a retro örömünnepről kár lenne lemaradni!

A belépés tehát ingyenes, a legendák már ezerrel gyakorolnak, mi kell még?

Találkozunk a helyszínen, vagy a LeetPlus élő adásán szombat délelőtt!

×