Régi ismerős, új köntösben.

A White Shark már nem számít új versenyzőnek, az utóbbi időben pedig a hazai piacon is komoly áttöréseket értek el.  Jelenleg is épp a második legkelendőbb billentyűzet a piacon, de korábban az első helyen is láthattuk már, épp a Shinobit. Korábban ugyanis járt már a Shinobi nálunk, épp ezért joggal merülhet fel a kérdés, hogy mégis miért foglalkozunk ismét vele?

Hamar el is oszlatnánk a ködöt: Ez a Shinobi, nem az a Shinobi.

Egész egyszerűen a gyártó fogta és átgondolta az egész billentyűzetet, tekintve hogy elképesztő fogyást produkált a Shinobi a megjelenésétől kezdve. Érdekes módon nem kötötték az orrunkra, hogy ez a V2 verzió, a cikkszámból semmi sem utal erre.

 

Nézzük szépen sorba, mi is változott.

Doboz

A doboz külseje teljesen átalakult. Maguk mögött hagyták a sejtelmes Ninja motívumokat és teljesen tiszta fehér pompában úszik az új variáns. Elegánsabb, a tartalmon viszont nem változtattak. Egy absztolút prémium hatású Type-C kábelt kapunk a leírások mellé és természetesen a matricák sem maradtak ki a repertoárból.

Külső

Amíg a csomagoláson az angol verziós Shinobi képe díszelgett, addig a dobozban már a nagy enteres verziót találjuk. A különbség pedig már első ránézéser is látszik, hiába maradt a dizájn, az egész Shinobi egyszerűen sokkal jobban egyben van, mint korábban. Mit is értünk ez alatt? Nos, amíg korábban nehezményeztük a kupakok minőségét, a gyártó fogta és kidobta a korábbi koncepciót, immáron pedig sokkal puhább, gumírozott anyagú kuipakokat kaptunk. Ezekhez már sokkal szívesebben nyúl az ember, bár lehet hogy kevésbé lesz majd tartós, mint az elődje.

Egy másik kellemetlen hibát is sikerült javítani, a v2 esetén ugyanis már nem látszódik át a burkolat. A korábbi verzió kicsit vékonyabb anyagokat vonultatott fel. Ez a két gyermekbetegsége volt korábban a billentyűzetnek, amit a v2-vel sikerült leküzdeni. Épp ezért érdekes egyébként, hogy a gyártó egyáltalán nem hirdeti, hogy ez már a v2-es verzió lenne. A különbség viszont látványos.

A 60%-os dizájn továbbra is változatlanul remek a játékokban. Elképesztő kevés helyet foglal az asztalon, de ha kell akár dolgozhatunk is vele. Írni is sokkal kellemesebb vele, már csak azért is, mert a „í” gombot dedikáltan megtaláljuk és nem kell a ctr+alt+j kombóval bohóckodni minden alkalommal.  Egyedül a 0 gomb hiányzik úgy őszintén, ezt ugyanis fel kellett áldozni az ESC oltárán, így a jobb alul lévő FN gomb segítségével tudjuk életre kelteni.

Fehér és fekete kivitelben is elérhető, illetve a magyar kiosztás mellett elérhető amerikai kiosztással is, ez esetben viszont kék kapcsolókkal kell beérnünk. Mindkét szín nagyon ütősre sikeredett, mind az éjfekete, mind pedig az impozáns fehér remek választás lehet, Őszintén, az én szívemhez a fehér egy kicsit közelebb áll, de ez teljesen személyes preferencia. Ezzel együtt a fehéret gyakrabban kell majd takarítanunk, ugyanis a por is hamarabb meglátszik rajta. Érdemes persze mindig tisztán tartani a billentyűzetünket, pár havonta teljesen áttakarítani a szettet, még akkor is, ha vigyázunk rá.

Teljesítmény, használat

Az egyik legolcsóbb versenyzőt, a sokak által kedvelt OUTEMU kapcsolókat találjuk a kupakok alatt. Akinek ez nem mondana esetleg semmit, az OUTEMU fogta és egy az egyben elkészítette saját kapcsolóját, miután lejártak a Cherry MX szabadalmai. Ez azt jelenti, hogy 100%-ban kompatibilis a Cherry MX kapcsolóival, így itt is megtalálunk számos kivitelt, a klasszikus kék-piros-barna variánsokon túl már lila, szürke, ezüst és különféle pormentes kialakítású switch-csel is jelentkeztek.

A kék kivitel rendkívül jól használható a mindennapok során. Szerencsére ez alkalommal nem kék, hanem piros kapcsolókat rejtenek a kupakok. Azaz itt is pontosan érezzük, hogy mikor nyomjuk le a gombokat, ami játéknál kifejezetten jól jön, viszont egyáltalán nem olyan hangos, mint a kék társai. Így akár fejhallgató nélkül is püfölhetjük a klaviatúrát, nem fognak csendháborításért feljelenteni a szomszédok.

Aki viszont szeretné érezni az „aktiválási pontot”, a mechanika esetén, annak ott a kék kapcsolós példány, ami hangosabb, cserébe pontosabb visszajelzést ad egy fokkal. Ezt viszont a legtöbben hajlandóak feláldozni a csendesség oltárán. Barna kapcsolókkal pedig nem érhető el sajnos.

A kapcsolók egyébként állítólag 1 ms-os válaszidőre képesek, az egy másik kérdés, hogy az implementálás során mennyi lesz ebből, de olyan 8-10 ms-sel kell számolni ebben a kategóriában, amivel hozza az átlagos mechanikus billentyűzetek válaszidejét. Aki valami igazán gyorsa vágyik, annak ott a SteelSeries Apex Pro, de az egy másik kategória.

Kellemes tapintású gumírozott ABS kupakokat kapunk, amelyek MX Cherry kompatibilisek, szóval aki szeretné szabadon cserélgetheti őket, ez jó pont. Egyébként teljesen jól funkcionálnak, nem hiszem hogy sokan cserélgetnék, majd esetleg pár év múlva, ha már az idő megejtett rajtuk pár karcolást. Pár év, hogy kiderüljön kiállja-e az idők próbáját, de szerintem jó eséllyekkel indul.

Ami pedig még egy fokkal növeli a kényelmet használat közben: a kihajtható lábak, amik a korábbi verzióról egyszerűen kimaradtak. Akkor az árcédula miatt ezt el is néztük, de most a v2-vel ez is megújult. Ráadásul nem csak valami egyszerű, gyenge anyagminőségű lábakkal kell szerencsétlenkednünk, hanem dupla kampós kialakítású, kellően merev talpak köszönnek vissza alul, amivel kedvünk szerint állíthatjuk a billentyűzet dőlését.

Verdikt

Rossz hír, hogy a szoftver ezúttal is kimaradt a repertoárból, viszont annyi dolog változott, hogy ezt már nem is igazán tudjuk felróni neki. A White Shark fogta és helyen kezelte a kritikáit a korábbiakban és előálltak egy olyan billentyűzettel, amire akár teljesen más logó is kerülhetett volna, úgy viszont nem 15 ezer forintot kérnének érte, hanem inkább 30-40 ezret. És mit is kapunk ezért az árért cserébe? Egy kifejezetten gamereknek készült 60%-os billentyűzetet, ami ráadásul magyar nyelvű, a piros kapcsoló és az anyagminőség javulása pedig tényleg csak hab a tortán. A piros kapcsolóknak hála sokkal halkabb lett, a lecsatlakoztatható Type-C kábelnek hála pedig hosszú életre számíthatunk, az legalábbis biztos, hogy a kábelszakadástól nem kell tartanunk, hiszen könnyedén találunk egy másik Type-C kábelt, amivel helyettesíthetjük az eredetit. Maga a Shinobi egyébként egy remek alap, amin aztán a kábeltől kezdve a kupakokon át teljesen egyedivé tudunk szabni.

 

A White Shark Shinobi elérhető a Leet.hu webshopjában már 12 900 Ft-tól. Az akció vasárnapig él.

 

Összefoglalás

A legnépszerűbb magyar 60%-os – White Shark Shinobi v2 teszt


Szerzői értékelés

9

Aki játékra keres billentyűzetet és nem akar túl sokat költeni,  de azért túl nagy kompromisszumokra sem vágyik, annak remek választás lehet az új v2-es Shinobi. Bátran kijelenthetjük, hogy ez jelenleg a legjobb vétel ár-érték szempontjából, azaz nyugodtan rásüthetjük a best buy bélyegünket.

magyar nyelv

elképesztő árcédula

sokat fejlődött minőségben

piros Outemu kapcsolók

50 millió garantált leütés

kompakt, gaminghez ideális 60%-os felépítés

jó minőségű, gumírozott kupakok

lecsatlakoztatható Type-C kábel

kapcsolható 5 színű világítás

17 különféle effekt

hasznos kombinációk

Nulla/ESC ugyanazon a gombon érhető el

kicsit hiányzik a szoftver

Olvasói értékelés

0

×