Nagyon úgy tűnik, hogy bejöttek a szakértők jóslatai és a Bitcoin ismét rekord-árfolyamokat döntöget, és ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor messze még a vége.

a Bitcoin év elején egészen őrületes hajrát mutatott, amikor is az árfolyama történelmi magasságokba, 67.000 dollárig emelkedett, majd hullt alá kecsesen.

A stagnálás-korrekció egy ideig el is tartott, az elemzők azonban felhívták rá a figyelmünket, hogy nagyon nem érdemes még temetni a világelső kriptovalutát, aminek az árfolyamát nagyjából a 90 ezres álomhatár környékére várják.

Erre pedig minden esélye megvan, hiszen az elmúlt egy hónapban ismét belelendült a BTC, és jó néhány napja már a 60.000-es szint fölött tanyázik. A kora reggeli órákban viszont megdöntötte az év eleji és a jelenlegi rekordját, és nemcsak hogy 67 ezer,

de sikerült a 68 ezer dolláros árfolyam fölé is jutnia. 

Azóta persze valamelyest visszább sorolódott, de azóta is fokozatosan jön felfele, ami azt jelenti, hogy ha hasonló ütemben növekszik, akkor a következő egy hónapban valóban elérheti a 80-, vagy akár a 90.000 dolláros őrületesen magas árfolyamot. A JP Morgan januárban például 146.000-es csúcsot jósolt, amiről a Seeking Alpha pénzügyi piacokért felelős elemzője is hasonlóan vélekedik, szerinte a Bitcoin hamarosan a 150.000 dollárt fogja ostromolni.

A növekedés mögött nagy valószínűséggel az állhat, hogy a Kínából száműzött bányászok új otthonra leltek Amerika és Nyugat-Ázsia, illetve Kelet-Európa szerte, ahogyan az egyre nagyobb elfogadottsága is sokat nyomhat a latba. El Salvadorban például már hivatalos fizetőeszközként tartják számon, sőt, az apró ország földrajzi adottságait (sok a  vulkán) is kriptovaluta-bányászatra használják

via – The Guardian

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×