Tízszeres lassításon a Major finálét eldöntő hiba, amibe beleroppant a G2 addig felépített lendülete. A sors iróniája, hogy pont a csapat legjobbja követte el.

Ahogy azt már biztos mindenki látta, a Na’Vi extra szoros meccsen ugyan, de végül 2:0-ra legyőzte a NiKo vezette G2-t a Major döntőben. És hogy miért mondjuk azt, hogy egy extrém szoros 2:0-ról beszélünk?

A finálé második mapja hosszabbításban dőlt csak el, ráadásul 15:12-nél a G2 behúzhatta volna a pályát.

De sajnos a csapat legjobbjának pont akkor remegett meg a keze. Ráadásul egyik kedvenc fegyverével hibázott hatalmasat, kétszer is.

Ha ez a kör megvan, egy teljesen másik meccsről beszélnénk, hiszen a Na’Vi a Major döntőre 17:0-s Nuke sorozattal érkezett. Ha NiKo megszakította volna ezt a hibátlan szériát, lehet a harmadik mapra feltüzelte volna magát annyira a G2, hogy behúzzák a meccset. Ez azonban már sose derül ki.

De tényleg hiba volt?

A nézők véleménye megoszlott az eset kapcsán. Sokak szerint NiKo hibázott, másik szerint a hitreg volt a ludas, egyesek szerint s1mple pont a lövés pillanatában mozdult meg, szóval sima balszerencse volt.

Az igazságot a klip lelassításával kapjuk meg, melyből igenis kiderül, hogy NiKo lőtt kétszer is mellé. Az utolsó pillanatban mindkét alkalommal picit megmozdítja az egerét, szó szerint elizgulta.

Borzasztó hiba, ami vélhetően örökké beleégett NiKo emlékezetébe…

×