A Facebook belsős kutatása szerint is durván ráfügghetnek az emberek a közösségi médiára, ami alvászavart, produktivitás romlást és kapcsolati problémákat okozhat.

A Facebook rendkívül jól időzítette a Metára való névváltást, ugyanis egyre több kényes részlet derül ki a korábban Facebookként ismert vállalat belső működéséről.

Korábban például a közösségi oldal egy saját vizsgálata mutatott rá, hogy az Instagram káros hatással van a fiatalok mentális egészségére, most pedig egy újabb belsős kutatás azt mondja, hogy a Facebook elég komoly függőséget okozhat néhányaknál. A két felmérésben az a közös, hogy a Mark Zugkerberg vezette Meta mindkét esetben próbálta eltussolni az eredményeket, pedig ha hihetünk az igazuknak, akkor igen sok embert érintenek.

A Wall Street Journal birtokába került dokumentumok szerint minden nyolcadik embernél alakulhat ki jelentős Facebook-függőség, ami a számokat tekintve nagyjából 360 millió embert jelenthet.

Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy valaki kényszeresen nyomkodja-görgeti a Facebookot (ami már önmagában gond), hanem kihat az egyén életének más területeire is. Felmerülhetnek alvászavarok, a munkahelyi teljesítmény is leromlik, de a szülői-párkapcsolati (és/vagy baráti) feladatok ellátásában is okozhat komoly bajokat, hiányosságokat.

A vállalat saját kutatásából az is kiderült, hogy ugyan minden közösségi felület tesz azért, hogy több időt töltsenek el a felhasználók rajta, a Facebook minden konkurensétől rosszabb. Megjegyezték továbbá, hogy a produktivitás csökkenése azonosan arányul ahhoz, ahányszor csekkolják az értesítéseket napközben, míg azok, akiknek az alvására van hatással, nehezebben szenderülnek álomba, gyakran kelnek fel éjszaka és nehezebben is alszanak vissza, a szülő-gyermek kapcsolatban pedig érzelmi hiányosságok merülhetnek fel.

A Facebook belső kutatását végző csoportot végül 2019-ben oszlatták fel, akik megjegyezték, hogy az ok-okozati összefüggések több esetben tisztázatlanok még.

https://leet.hu/?orderby=price&paged=1&s=exlzv&post_type=product

×