A negyeddöntők második napját CIS-uralom jellemezte, így a NAVI és a Gambit az elődöntőben egymással is összecsaphat.

Végéhez közeledik a PGL Major Stockholm 2021, ahol a pénteki játéknapon a harmadik és negyedik negyeddöntő került terítékre. A magyar nyelven a Leet Esport csatornáján követhető eseményen a Natus Vincere és a Gambit Esports örülhetett, míg a Vitality és a FURIA a legjobb nyolc között búcsúzott.

Pénteki eredmények

  • Gambit 2-0 FURIA
  • Natus Vincere 2-0 Vitality

Összefoglaló

A Gambit vs FURIA mérkőzés a brazilok választásán, Infernón startolt el, ám végig Hobbiték irányítottak. A FURIA csak 3-2-nél és 4-3-nál tudott vezetni, de rendre felhozták többkörös hátrányukat, így 11-15-nél négy map pontot hárítva, még a hosszabbítást is kiharcolták. Ott aztán a Gambit nyert 4:2-re, így 19:17-es győzelmük kiváló alapot adott saját pályájukra, Overpass-ra. Ott a FURIA az első félidőben még felvette a kesztyűt, de terror oldalról már csak az iskolakörökből tudtak jobban kijönni és sh1ro-ék végül 9:10-ről 16:10-re fordítottak és 2:0-ra megnyerték a meccset.

A világelső Natus Vincere és a harmadik helyezett Vitality összecsapásán már több izgalomra lehetett számítani, még akkor is, ha s1mple-ék számítanak a Major legfőbb favoritjának. Ennek ellenére a meccs hasonlóan kezdődött, ugyanis a NAVI 16:11-re elhappolta ZywOo-ék választását, Dust2-őt, így előnnyel fordulhattak arra a Nuke-ra, ahol a meccset megelőzően tizenhatos győzelmi szériájuk volt. Ha nem is könnyen, de a szériát végül folytatni tudták, 6:9-ről fordulva, végül 16:13-ra győztek, ezzel egy újabb 2:0-át láthattunk.

A nap legszebb jelenetei

 

 

 

 

Szombati menetrend

  • 16:30 – Heroic vs G2 Esports
  • ~20:00 – Natus Vincere vs Gambit

A csütörtöki és pénteki játéknapon lementek a negyeddöntők, így ma már az elődöntők érkeznek, azaz estére kiderül, hogy kik játszhatják a holnapi finálét. A formátum szokás szerint BO3, kezdés a felvezető műsorral 15:30-kor!

Nyereményjáték

Ne felejtsétek, a PGL Major Stockholm során számtalan értékes jutalmat lehet majd megkaparintani, így érdemes gyűjteni a pontokat, vegyetek részt a nyereményjátékokon és a legfontosabb, hogy élvezzétek a közvetítést! Találkozunk 15:30-kor, sok szeretettel várunk mindenkit!

×