Alig pár napja jelent meg a League of Legends legújabb frissítése, a fejlesztők máris micropatchet élesítettek a szervereken.

Alig pár napja jelent meg a League of Legends legújabb frissítése, a fejlesztők máris micropatchet élesítettek a szervereken.

Xayah és Vi került ezúttal a reflektorfénybe, ráadásul mindkét delikvens negatív irányba változott. Érdekes, ugyanis Vi komoly módosításokat kapott nemrég, így a most kiütköző hibáit bőven felismerhette volna a PBE tesztelés során is a Riot Games.

A 11.22-ben a jungler Q mechanikáját, na meg az R mechanikáját is finomhangolták. Már pontosabban tudjuk őket használni, valamint a hátralökések is akkor történnek meg, amikor az animációk „találkoznak”. Sőt a Vault Breaker (Q) esetében a CC ideje is nőtt, s ha falon keresztül kívánunk vele utazni, már hosszabb távot tehetünk meg vele.

Ez nagy valószínűséggel jóval gyorsabb jungle cleart eredményezett, mint azt a Riot Games jónak látta, ezért volt szükség a szóban forgó micropatchre.

 

Xayah esetében egy megfigyelés végeredménye ez. Riot Phlox szerint már hetek óta figyelik Xayah Lethality verzióját és mostanra telt be a pohár. A módosítások már készen álltak, de ki akartak még vele várni, hátha az új Patch változtat valamit a metán, de Xayah töretlenül haladt előre a ranglétrán, így drasztikus eszközökhöz kellett folyamodni. Így került Vi mellé a micropatchbe.

Xayah Q képességének sebzését szintenként 5/10/15/20/25 sebzéstől szabadították meg, ami inkább a mid game során lesz érezhető. De természetesen a meccs többi szakaszában is érdemes lesz figyelni a sebzést. Sőt emellett be is lassították az Abilityt, max szinten például 2 másodperccel lassabban fog újratölteni.

Vi esetében az alap statisztikák bánták a túl jól sikerült finomhangolást. A szintenként kapott sebzésből és páncélból (armor) vettek vissza a fejlesztők, valamint egy tized másodperccel kevesebbet stunol a Q-ja. (Érthetetlen, hogy hogyan jött ki a matek – a szerk.)

A micropatch már éles, így a fent olvasottakat figyelembe véve válasszátok az említett hősöket a játékban!

×