Komoly veszélyekkel járhat az ilyen mértékű lemaradás.

Már 2 éve, hogy a Microsoft útjára indította a legfrissebb operációs rendszerét, a Windows 11-et, de ezidáig nem különösebben sikerült leszoktatniuk vele az embereket a Windows 10-ről. Bár a világ ezen, fejlettebb féltekén általában már csak erről a két rendszerről szoktunk beszélni, azért bőven akadnak olyan háztartások szerte a glóbuszon, ahol máig kitartanak még a legrégebbi programok mellett is.

Mivel már a Windows 10 is már 8. esztendős, azt gondolnánk, hogy az ennél ősibb Windowsok már csak a legszűkebb hányadát teszik ki a használatban lévő op-rendszereknek, ami így is van, de az arányok országonként nem kicsit lehetnek eltérőek. Van ugyanis a Föld bolygón egy olyan országocska, ahol bármily meglepő, de máig a 22 éves, már vagy ezer éve nyugdíjazott Windows XP a piacvezető.

Örményországban valamilyen oknál fogva a felhasználók jelentős része Windows XP-n ragadt.

Kép: Statcounter

Az asztali számítógépek mintegy háromnegyedén – 75 százalékán még mindig a 2001-ben kiadott operációs rendszer fut, majd ezt követi a Windows 10 a maga szerényke 18 százalékával. Meglepő, de Windows 11-es gépekből is akad még egy kevés: az örmény PC-k 4,91%-án pihen az újabb rendszer. Érdekes, de nem túl nagy meglepetés, hogy a Windows 8.1 és 8.0 verziók Örményországban sem lettek túl népszerűek, a Windows 10 hamar lesöpörte őket az arra alkalmas gépekről.

Amennyire érdekesnek hangzik az elképesztő XP őrület az országban, pont annyira veszélyes is. A Microsoft 2014-ben megszűntette az operációs rendszer támogatását és a biztonsági javítások kiadását. A rendszer ennek köszönhetően védtelen az új típusú támadásokkal szemben, mely ilyen nagy aránynál komoly veszélyeket tartogathat magában, ideális környezet lehet akár botnet hálózatoknak is.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Előkerült a 28 évvel ezelőtt elveszett Windows 95-bemutató felvétele

×