A Samsung azt találta ki, hogy közel félmillió forintért ad egy farmert, amihez jár egy összecsukhatós telefon is. De nyugi! A nadrágon dedikált zsebe van.

Ha valaki már az Apple hiperszuper multifunkcionális „zsebkendőjének” az árán kapott gutát, az most nagyon kapaszkodjon meg, mert a Samsung még egy ennél is sokkal vadabb dologgal állt elő.

Valamiért a dél-koreai gyártó marketingesei remek ötletnek tartották, hogy egy átlagos farmerral promózzák az új Galaxy Z Flip3 mobiljukat. A nadrágot persze alaposan kicicomázták, tehát nem pont egy olyan pár ezer forintos darabról van szó, amilyet bármelyik H&M vagy Levis üzletben is kaphatunk, hiszen találunk rajta térdkörnyékén egy Flipre tervezett zsebet, meg egy első ránézésre zseb fölé vasalt Z-betűt is.

Ami azonban a leginkább megkülönbözteti bármelyik másik hétköznapi darabtól az az ára, vagyis átszámolva az 1500 dolláros árcédulát nagyjából 465.000 forintért lehet beszerezni egyet.

Mondjuk ennyiért nem csak a gatyát kapjuk meg, hanem szinte grátiszba csomagolják mellé a Samsung Galaxy Z Flip3-at is, de ha annak az 1000 dolláros eredeti árát levonjuk sem olcsó mulatság 500 dollárért, 155.000 forintért egy farmer.

Kétségeink egy percig se legyenek, a rendkívül limitált, csak 450 darabban elkészült telefon+farmer kombó-pakkból minden bizonnyal egyetlen egy sem marad majd a Samsung nyakán, ahogyan az Apple-nek sem kell remegnie, hiszen a 8000 forintos kendőit is úgy kapkodják, mintha ingyen adnák.

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×