Két szakértő is azt állítja, hogy a Facebook annak ellenére gyűjt még adatokat az iPhone felhasználókról, hogy az Apple azt megtiltotta.

Az Apple még idén módosított a gyártókat érintő adatgyűjtési szabályain, ami azt jelenti, hogy az év eleji frissítést követően az alkalmazások mögött álló vállalatok már nem követhetik lépten-nyomon, de inkább sehogy az iPhone-os felhasználókat.

Ennek nyilván az alapvetően hirdetési pénzekből élő közösségi portálok nagyon nem örültek, és már az új szabályzat bevezetése előtt hónapokkal nekiálltak az ezt kicselező új módszerek kialakításának. A Facebook például egy új hirdetési formulát eszelt ki, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy Mark Zuckerbergék mégiscsak megtalálták a módját arra, hogy nyomon kövessék az iPhone-et használó embereket.

Legalábbis a Forbes-nak nyilatkozó szakértők, Talal Haj Bakry és Tommy Mysk szerint, akik azt állítják, hogy a Facebook a készülékek gyorsulásmérőjét használják nyomonkövetésre.

Ami érdekes, hogy a Facebook a válaszában nem tagadta a dolgot, csupán annyit mondott, hogy a gyorsulásmérőt mindössze a panorámaképek készítése miatt kell használja. A szakértők ebben is találtak fogást, akik szerint ha ez valóban így volna, akkor nem kellene állandóan használnia az alkalmazásnak a funkciót, melynek csak akkor kellene aktiválódnia, amikor ilyen fotók készülnek.

A szakértők ezt már csak azért is különösen aggasztónak találják, mert a közösségi portál pontosan azt csinálja, amitől egyértelműen eltiltották. Ezért azok, akik nem engedélyezték az alkalmazásban az adatgyűjtést és fontos számukra a privát szféra, vagy csak abban a hitben voltak, hogy a Facebook így már nem gyűjt róluk semmit,

mielőbb töröljék le az appot. 

https://leet.hu/?s=%22rx+6600%22&post_type=product

×