Úgy tűnik, hogy egy már létező Meta néven futó cég is szeretné a Facebook anyavállalatának új nevét. Ebből még baj is lehet.

Nem is olyan rég sokakat meglepett, hogy a Facebook anyavállalat úgy döntött, hogy nevet változtat. Persze sokan azt hitték, ez a Facebook közösségi oldalra vonatkozik, ám nem erről van szó. A cég ugyanis nem szeretné azonosítani magát egyik termékével, így úgy döntöttek: az anyavállalatnak új névre van szüksége, ami alatt persze a különböző oldalak, applikációk, brandek továbbra is saját nevükön futnak. Erre már csak azért is volt szükség, mert a cég nem szeretné, ha a Facebook botrányokat az anyacéggel mosnák össze.

Úgy tűnik azonban, hogy a Meta névre többen tartanak igényt.

 

Kiderült ugyanis, hogy az arizonai Mata PC már egy éve beadta a kérelmet a Meta elnevezés levédésére. A kis, 25 főt foglalkoztató cég tavaly novemberben jegyezte be a céget, és már akkor beadtak egy kérvényt, hogy levédhessék a nevet. Ez azonban azóta sem lett elbírálva, így a Facebooknak még esélye van.

Zack Shutt, a Meta PC egyik alapítója azonban azt mondta:

Hajlandóak lemondani a névről, ha Mark Zuckerberg fizet 20 millió dollárt.

Sajnos úgy tűnik, hogy elbírálás híján a cégnek nem sok esélye van, nem csak a 20 millióra, de még a névre sem. Sőt: talán még ők kerülnek bajba, mivel a Meta elnevezés miatt valószínűleg csökkenni fog az oldal elérése is.

https://leet.hu/shop/halloween/

×