A tavaly augusztusban megtartott Board Game 12-nek ráadásul mindjárt két győztest is hirdettek.

Az első Board Game 12-n mintegy 80 csapat és 400 versenyző indult, míg a másodikon, a koronavírus által sújtott tavalyin 28 csapat hozott 120 társasjáték-fejlesztőt. A csapatok reggel 9-kor kaptak egy dobozt, melyben valamilyen társasjáték-alkatrészek voltak, amikből este 9-re össze kellett rakni egy működő társasjátékot.

Az értékelés egy többlépcsős szűrővel zajlott: nagyon sokat számítottak a szabályok, elsősorban annak érthetősége; a 28 pályaművet azután egyenként tesztelték, kiválasztottak közülük ötöt, amikből a végső győztes és a helyezettek kikerültek.

Ezután következett a végső zsűrizés, melyet idén öten végeztek: a mezei játékosok nevében Sz. Urbán Szilvia, a versenynek otthont adó Csokonai Kulturális Központ vezetője; a pedagógusok és szülők képviseletében Wenzel Réka pedagógus, a Játékos Emberek Magazinjának (a JEM főszerkesztője egyébként a verseny főszervezője, Hegedűs Csaba, akivel nemrég interjúztunk, többek között arról, hogy mikor lesz a Board Game 12 eredményhirdetése) munkatársa; sajtótól  Kovács Bálint, a HVG (kulturális, ezen belül például) társasjátékos újságírója; a játékszerzők/fejlesztők nevében Geri Ádám (szintén újságíró), a Portolano társasjáték szerzője; persze zsűritag Hegedűs Csaba is.

“A mostanra kialakult helyzet súlyos áremelést fog eredményezni, sőt valószínű, hogy kevesebb magyar megjelenés lesz”

Ez a változatos csapat végül annyira nem tudta meggyőzni egymást, hogy két győztest is hirdettek. AZ ötös elődöntőbe a Sperhakni, a Running Sushi, a Yokai – A vadon védőszelleme, az Őrültek háza és a Szeléné szerencséje című játék jutott.

A két első a Sperhakni és a Running Sushi, a harmadik az Őrültek háza, a negyedik a Szeléné szerencséje, az ötödik pedig a Yokai – A vadon védőszelleme lett. A grafikai különdíjat az év eleji Corporate Boardgame projektünkben (Hegedűs Csabához hasonlóan) is részt vevő Pozsgay Gyula és stúdiója dobta be, és ezt már egyedül nyerte a Sperhakni. A második és harmadik ebben az ötös döntőbe be sem jutott játék, a Karácsonyi nyúlbecsinált és az Alíz nyomában lett.

Az oklevelet minden résztvevő kap (köztük mi is ugyanis Trash Code címmel a Leet két munkatársa is adott le játékot a tavaly Board Game 12-n; igaz, akkor még a Metabrón volt ez a társasjátékos rovat). Aki még nem kapta meg, az november 30-ig minden szerdán délután 5 és este 10 között átveheti, a játékával együtt a Csokonai Kulturális Központban.

A világ legnagyobb társasjátékos eseményét megtartották idén:

Visszatért a világ legnagyobb társasjátékos eseménye

×