A Microsoft a Bethesda után egy újabb játékipari óriásra vetette ki a hálóját, amit ha teljesen nem is, részben azért magához tudott kötni.

Amikor a Microsoft bejelentette a Bethesda felvásárlását sokan a padlón keresgéltük a leszakadt állunkat. Szinte azonnal fel is vetődött a kérdés, miszerint ha egy ilyen jelentős játékipari óriást képes volt bekebeleznie a redmondi titánnak, akkor ki lehet a következő?!

Szállingóztak is a pletykák, hogy a Microsoft következő célpontja a kissé megtévelyedett SEGA lehet, de hiába tűnt egyszerre elképesztőnek és valószínűnek, csak nem akart megtörténni. A mai napon azonban váratlan bejelentés érkezett, ami ha nem is pontosan a SEGA felvásárlásáról szól, de alaposan begyújtott a pletykazánba.

A Microsoft és a SEGA bejelentette, hogy partnerségre lépnek a videojátékos frontvonalon. 

Ez a hivatalos közlemény szerint annyit jelent, hogy a SEGA a Microsoft technológiáit (pl. Azure) használja majd a jövőbeli fejlesztéseihez – köztük is a vállalat eddigi legnagyobbjának ígérkező játékához, a Super Game néven emlegetett produkcióhoz.

Azt egyelőre nem említették, hogy ez a stratégiai megállapodás a játékosok számára pontosan mit is fog jelenteni, sejtéseink azonban már lehetnek. Mivel a SEGA-Microsoft kapcsolatról is már régóta pletykálnak, egészen valószínűnek tűnik, hogy a SEGA új játékai között nem egy lehet majd Microsoft-exkluzív. Ez annyit tesz, hogy a játékaik PC- és Xbox-exkluzívak lehetnek, de ha nem is teljesen, az időleges exkluzivitásokban szinte teljesen biztosak lehetünk. Bárhogyan is legyen végül, a SEGA műhelyeiben készülő alkotások alapjaiban épülnek majd a Microsoft platformjaira.

×