Néhány fiatal kínai diák beperelte az Apple-t, amiért az nem adja meg a választást a vásárlóknak, hogy töltővel vagy anélkül vehessenek iPhone-t.

Az Apple tavaly óta nem csomagol töltőt az újonnan vásárolt iPhone készülékei mellé, mondván, hogy ezzel is csökkentség az e-hulladék mértékét. A vállalat szerint a felhasználóknak már így is túl sok töltőjük van, melyek egy része egy új telefon megvásárlása esetén a fiókban, rosszabb esetben a kukában végzi.

Igen ám, csakhogy mi van azokkal a vásárlókkal, akik más gyártó eszközéről váltanának át az almás kütyüre? Nekik bizony plusz költséggel külön meg kell venniük a töltőfejet, ami már csak azért is szomorú, mert a nélkülük adott telefonok semmivel sem olcsóbbak, mint azok, melyekhez még becsomagolták ezt is.

Ez az az ok, amiért most egy kínai egyetemi csoport beperelte az Apple-t – írta meg a Vice, a Shanghai Law Journal beszámolója alapján. Állításuk szerint elég nagy probléma és plusz költség, hogy egy új vásárlónak kötelezően külön be kell szereznie egy töltőfejet csak azért, mert a Lightning-kábel nem kompatibilis más töltőkkel. Továbbá azt is nehezményezik, hogy a cupertinói cég ezt mindenkire rátestálja, miközben más gyártók ezt a választást a vásárlókra bízzák.

A per szerint az Apple valójában nem környezetvédelmi okok miatt döntött a töltő elhagyásáról, hanem azért, mert így népszerűsítené a MagSafe töltőit.

És egyáltalán nem is tűnnek esélytelennek az Apple-el szemben, ugyanis korábban már több országban döntött a bíróság a vállalat ellen hasonló, a töltők körül kirobbant perekben. Év elején például Brazíliában ítélte a fogyasztóvédelmi hatóság az Apple-t 2 millió dolláros bírság megfizetésére, amiért kihagyták a töltőket az iPhone 12-es szériából. Sőt, hamarosan az Európai Unió is nyomás alá helyezheti az amerikai vállalatot és arra köteleznék őket, hogy USB-C-s töltőket használjanak az iPhone-okhoz.

A kínai fiatalok viszont nem kérnek sokat csak azt, hogy az Apple adjon egy töltőt az általuk vásárolt iPhone 12-höz, illetve fizessék ki a per nagyjából 5000 forintos költségét.

×