A fejlesztők ismertették a terveket.

Jövő pénteken megérkezik a következő Call of Duty cím, mely a Vanguard névre hallgat. Azt tudtuk eddig is, hogy jelentősen ki fog hatni az ingyenes, battle royale módra az érkezése. Ám úgy tűnik, hogy minden várakozásunkat felülmúlták a fejlesztők. Csütörtök kora este publikáltak egy blogbejegyzést, melyben ismertették a pontos terveket. Ebben a bejegyzésünkben ezeket gyűjtjük össze, hogy mindenki időben felkészülhessen a decemberben esedékes, első közös szezonra.

Nézzük is, hogy mire számíthatunk!

Dátumok

A fejlesztők tételesen felsorolták novemberi teljes és december első napjainak menetrendjét. Nem leszünk híján az újdonságoknak és a különböző eseményeknek.

– Október 28. (Konzol) és November 2. (PC): Call of Duty: Vanguard Pre-Load – Az előrendelők az említett dátumokban előtölthetik a játékot, hogy a start napján már csak el kelljen indítaniuk azt. Konzolon a pre-load már papíron a bejegyzésünk írásának pillanatában megtörténhet, PC-n pedig jövő hét elejétől.

November 5. : Call of Duty: Vanguard startolása November 5-én, az előzetes információknak megfelelően elstartol a Vanguard kampány, multiplayer és zombi játékékmódokkal. Ezenkívül ekkor élesedik a RICOCHET Anti-Cheat szerveroldali implementációja is.

November 5. – December 2.: Preseason Vanguardban –  Körülbelül egy hónapunk lesz felkészülni a Vanguard x Warzone első közös szezonjára. November 17-én pedig megérkezik a Shipment névre hallgató ikonikus pálya is a játékba.

November 18. : Operation: Flashback eseménysorozat kezdete Warzone-ban – Készen állsz az utolsó táncra? Az Operation: Flashback keretein belül méltó búcsút vehetünk Verdansk pályájától. A pályán több mint 100 millió játékos járt már legalább egyszer az elmúlt 18 hónapban.

November 24. : “Secrets of the Pacific” eseménysorozat –  Újabb információkat tudhatunk meg a Pacific / Caldera pályáról és az azon megtalálható helyszínekről. Az eseménysorozat Vanguard és Warzone játékokban is helyet kap majd.

November 30. és December 1. : Last Hours of Verdansk esemény  –  Verdansk utolsó óráiban járunk, valószínűleg ekkor élhetjük át a Visions of Verdansk eseményt, hogy végleg elbúcsúzzunk az ikonikus pályától.

December 2. : Elstartol az első közös szezon – A Vanguard játékosok már 24 órával a többiek előtt kipróbálhatják az új Warzone pályát, de ezután természetesen minden felhasználónak szabad lesz a pálya. Ekkor érkezik meg a RICOCHET kliens oldalra is, először Warzone-ba.

Új nevet kap a Warzone

Az új, Caldera névre hallgató pályával együtt egy kis névváltoztatást is kap a sorozat, decembertől a játék teljes neve Call of Duty: Warzone Pacific lesz majd. A pálya teljesen a Vanguard motorját és technológiáját használja majd.

 

Néhány kép az új helyszínről:

 

Rebirth Island sorsa és a Plunder játékmód

Rebirt Island továbbra is játszható lesz majd, illetve a népszerű Plunder játékmód is megérkezik az új pályára Season 1 közepén. Így az alábbi módokra készülhetünk:

  • Vanguard Royale: Csak második világháborús fegyverek + dogfight rendszer
  • Caldera BR: Az összes fegyver elérhető lesz – (Vanguard, BOCW, MW)
  • Caldera Plunder: Season 1 későbbi szakaszában (közepén) érkezik majd meg
  • Rebirth Island: Az összes fegyver és tárgy elérhető lesz majd

Vanguard pályák és módok

A Vanguard 16 pályával debütál majd:

  • Battle of Berlin
  • Bocage
  • Castle
  • Das Haus
  • Decoy
  • Demyansk
  • Desert Siege
  • Dome
  • Eagle’s Nest
  • Gavutu
  • Hotel Royale
  • Numa Numa
  • Oasis
  • Red Star
  • Sub Pens
  • Tuscan

Néhány kép a pályákról:

Az alábbi játékmódokkal találkozhatunk majd:

  • Free for All
  • Team Deathmatch
  • Kill Confirmed
  • Domination
  • Search & Destroy
  • Hardpoint
  • Patrol

Fegyverek:

  • 7 AR
  • 6 SMG
  • 4 Shotgun
  • 4 LMG
  • 3 Marksmen Rifle
  • 3 Sniper Rifle
  • 5 Pisztoly
  • 4 Launcher
  • 2 Melee fegyver

Az új Warzone pályáról és a Verdanskot búcsúztató eventekről, módokról bővebb tájékoztatást is kapunk majd az elkövetkezendő hetekben, így érdemes lesz november elején figyelgetni a bejegyzéseinket.

A teljes angol nyelvű blogposzt >IDE< kattintva érhető el.

Mit szóltok a változásokhoz, újdonságokhoz?

×