Idén még három nagyobb akcióval készül a Valve, melyekre érdemes elkezdeni spórolni, mivel az első már itt van a nyakunkon.

A Valve nem nagyon szokta előre elárulni, hogy pontosan mikorra tervezi a PC-s játékosok körében örömünnepnek számító időszakos leárazásait Steamen, ezúttal viszont kivételt tett.

Ez pedig azt is jelenti, hogy már jó előre el lehet kezdeni spórolni, hiszen megszokhattuk már, hogy bármennyi összeg is pihenjen a gamer pénztárcában, annak nagy része a Steam végtelen zsebében fog landolni. Mostantól azonban nem csak a PC-s közösségnek érdemes figyelni a szezonális akciókat, ugyanis az NVIDIA-nak köszönhetően – bizonyos feltételekkel – már Xboxon is pörgethetjük Gabe Newell áruházában megvásárolt címeket.

Idén három nagy akcióra számíthatunk a Steamen.

Az első az október 28-án kezdődő, majd november 1-én véget is érő halloweeni leárazás lesz, ezt követi a nagy őszi akció, ami november 24-től egy héten keresztül, november 30-ig fog tartani. Végezetül pedig az év egyik legnagyobb kirámolásában vehetünk részt a Steam téli játékakciója során, amire az ünnepi időszakban, december 22. és január 5. között kell számítanunk.

A Valve természetesen a házi díjátadójáról sem feledkezett meg, amely jelöltjeit az őszi vásár során fedik fel, a szavazást pedig az év végi mega-akcióra időzítik.

×