A fejlesztők végre megtalálták a módját annak, hogyan csökkentsenek az új Call of Duty méretén az előző részekhez képest.

A játékiparra is jellemző, hogy a technológiai és a technikai fejlődéssel a játékok egyre több helyet követelnek maguknak a tárhelyen. Ami 10 évvel ezelőtt még simán elfért 10 GB-án, annak most minimum 50 kell, de hát mi, játékosok ezt az árat kell fizessük többek között a szebb látványért, a nagyobb és összetettebb pályákért.

Ami viszont az utóbbi években a Call of Duty háza táján történt a legjobb indulattal sem nevezhető normálisnak. De még más hasonló kaliberű játékokkal összevetve sem, hiszen már egy Red Dead Redemption 2, egy The Last of Us 2, egy God of War, vagy egy The Division 2 is beéri jelentősen kevesebbel, de a sort még másnapig lehetne folytatni.

A CoD-ért felelős fejlesztők elvileg minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy ez változzon, és néhány elfogult játékos hiába mentegeti őket, még ők is tökéletesen tisztában vannak a dolog abszurditásával. Ezért is lehet örömünnep a mai, ugyanis bejelentették,

hogy a soron következő etap, a Vanguard minimum 30-50 százalékkal kevesebb helyet foglal majd a választott platformokon.

Mindezt pedig az on-demand textúra streaming segítségével érik el, ami bizony azt jelenti, hogy a Vanguard nagyjából 70-80 GB-on fog terpeszkedni.

 

Ez sokak számára mindegy lehet, azok viszont, akik tegyük fel egy Xbox Series S-en, vagy egy PlayStation 5-ön vágnának bele a játékba mindenképpen jó hír. Az újabb generációs konzolokon ugyanis sokkal kevesebb a rendelkezésre álló tárhely, mint amit egyébként a kor megkövetelne, ez igaz főleg a Microsoft kisebbik újgenerációs konzoljára, ahol alig több, mint 300 GB-ra telepíthetjük a játékainkat.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a helyspórolás csak a Vanguard megjelenéskori helyigénye. Azok, akik a következő CoD eljöveteléig pörgetnék a többjátékos módot mindenképpen számolniuk kell a szezon- és szezonközi frissítésekkel, illetve ha játszani szeretnénk például a Warzone-nal, akkor bizony annak is ki kell matekozni a helyét.

A Call of Duty: Vanguard november 5-én jelenik meg PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series konzolokra és PC-re.

×