Két sikerfilmet követően egy videojáték érkezik a Hang Nélkül univerzumába, ami egy roppant félelmetes horrornak ígérkezik.

Számos olyan filmes és sorozatos univerzum akad, amely kiváló alapot szolgáltathatna egy videojátékhoz, de többségéből sajnos soha nem készülhet el a játszható adaptáció. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a roppant népszerű Hang Nélkül nem ezek az alkotások közé fog tartozni, ugyanis két filmet követően már javában dolgoznak a játékos inkarnációján.

A Hang Nélkül univerzumában játszódó játékon nem is akárkik dolgoznak. A munkálatokkal a World War Z és a The Evil Dead játékok fejlesztői, a Saber Interactive, az Assassin’s Creed és Rainbow Six veteránokból álló iLLOGIKA, illetve az első játékos EP1T0ME lett közösen megbízva.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan miféle-fajta produktumra számíthatunk, azt viszont már megosztották velünk, hogy nem a film eseményeit, vagyis az Abbott család megpróbáltatásait adaptálják, hanem egy teljesen új történet lesz. A stílust sem nehéz belőni, minden bizonnyal egy horrorhoz, esetleg egy túlélő-horrorhoz lehet majd szerencsénk – a fejlesztők múltjából kiindulva harmadik személyű nézetből.

A Hang Nélkül játék fejlesztése elméletileg jól halad, és a tervek szerint 2022-ben meg is jelenhet – ennél pontosabb dátumot és célplatformot nem ismerünk még sajnos.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A Quiet Place The Game (@aquietplacegame) által megosztott bejegyzés

 

https://leet.hu/?s=far+cry+6&post_type=product

×