A Netflix sikersorozatának farvizén nem csak az ócska játékokat készítő cégek, hanem a hackerek is szeretnének egy kis pénzt keresni.

A Squid Game jött, látott és totálisan meghódította az egész médiafogyasztói világot. A dél-koreai sorozat a legnagyobb semmiből – hosszas vajúdást követően – lett gigászi siker, amit nem csak a Netflix egyre büszkébben mutogatott számai, hanem az azt övező médiafelhajtás is remekül bizonyít.

Ez utóbbi alatt értem például a hirtelen gyorsasággal összedobott videojátékos alkotásokat, melyek között nyilván találunk jobbakat és rosszabbakat is. Hezitálás nélkül utóbbi kategóriába sorolnám a mobilokon elérhető appokat is, melyek ránézésre ugyan Squid Game-szerű mókát ígérnek, mint kiderült sokkal károsabbak lehetnek egy félresikerült mobilos játéknál.

Az ESET egyik szakembere, Lukas Stefanko például kapásból több, mint 200 olyan Google Play Store-ban is megtalálható alkalmazást talált, melyek a Squid Game témájában, annak vizuális elemeivel készültek – legalábbis az ikonon ezt látjuk.

Ezek között azonban nem elhanyagolható mennyiségben akad olyan, amelyek a Joker nevű kártevőt hivatottak a naiv és laikus felhasználó készülékére juttatni.

A Jokernek elnevezett vírus az egyik legalantasabb fajtából való. A fertőzött alkalmazás telepítése után ugyanis teljesen észrevétlenül a háttérben fizetős szolgáltatásokra regisztrálja be az áldozatát, amely ezután folyamatosan kisebb-nagyobb (de általában az előbbi) összeget szipolyoz le a számlánkról.

A szakértő természetesen ezt azonnal jelezte az Androidot is üzemeltető Google felé, ami azonnal eltávolította az érintett appokkat, viszont még így is számtalan bújhat meg közöttük. Ezért egyáltalán nem ajánlott bármelyik Squid Game-el házaló, de amúgy egyáltalán nem hivatalos játékot letölteni, hiszen nem csak hogy gagyik, de még az ember bankszámláját is kiüríthetik.

Jelenleg nincsen hivatalos, a Netflix Gaming által készített Squid Game játékadaptáció.

×