A színésznél három évvel ezelőtt diagnosztizáltak prosztatarákot, ami miatt már a Jóbarátok különkiadásában sem tudott személyesen szerepelni.

Tragikusan idejekorán 59 éves korában elhunyt a Jóbarátok egyik főbb színésze, a „hetedik barátként” emlegetett James Michael Tyler. A színészt 2018-ban diagnosztizálták előrehaladott prosztatarákkal, amiről most év elején beszélt először nyilvánosan.

Tyler a Jóbarátokban nagyon korán feltűnt, egészen pontosan már a második epizódban láthattuk, de akkor még statisztaként, a Central Perk pincéreként. Az alkotók azonban viszonylag hamar felfigyeltek rá, így lett a kultikus sorozat egyik legemlékezetesebb szereplője, illetve a legtöbbet visszatérő vendégszereplője is.

„James egy őszintén kedves, aranyos ember volt. Amikor statisztaként kezdte a Jóbarátok sorozatban, egyedi szellemisége megragadta a figyelmünket, és tudtuk, hogy karaktert kell csinálnunk belőle. Hihetetlenül átélhetővé tette Gunther viszonzatlan szerelmét – Rachel iránt. Szívünk mélyen együtt érez a feleségével, Jennifer Carnóval” – mondták a Jóbarátok társalkotói, Marta Kauffman és David Crane egy közleményben.

Tyler a Jóbarátok rajongók által nagyon rég várt különkiadásában, a Reunion-ban is feltűnt, de betegsége miatt csak videohívásos formában. Eredetileg ő is személyesen ott lett volna a legendás csapattal, azonban az egészségügyi állapota ezt nem tette lehetővé.

Kétség kívül a Jóbarátok volt a legismertebb szerepe, mellette azonban még olyan kult-sorozatokban is láthattuk viszont, mint a Sabrina, a tiniboszorkány, a Dokik, vagy a Modern Music, sőt, még a betegsége alatt sem tétlenkedett, szerepelt ugyanis a The Gesture and the Word és a Processing című filmekben is.

Tylerről a teljes stáb, a Warner, illetve a Jóbarátok majd összes színésze megemlékezett. Nyugodjék békében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Matt LeBlanc (@mleblanc) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lisa Kudrow (@lisakudrow) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Courteney Cox (@courteneycoxofficial) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jennifer Aniston (@jenniferaniston) által megosztott bejegyzés

via – Variety

×