Kifejezetten izgalmas és grandiózus Master Chief kalandnak ígérkezik a Halo Infinite, ami megkoronázhatja a sorozat 20 éves pályafutását.

A Halo Infinite nem indított túlzottan jól az első bemutatóján, ami több tényező együttállásának volt köszönhető.

Először is, már nagyon régen volt Halo játékhoz szerencsénk, ami miatt joggal gondolhatnánk, hogy azért, mert valami nagyon dolgoznak a 343 tehetséges fejlesztői. Ezt nem csak hittük, hiszen a Halo stábja is nagyjából ezt sugallta már az Infinite legelső teaserével, majd az azt követő nyilatkozatokkal. Másrészt a Sony is nagyon magasra tette a Microsoft által megugrandó lécet, amit a konzolgeneráció váltás küszöbén illett is volna megugrani.

Nos, ebből lett egy méretes Craig és egy annál is nagyobb csalódás. Számomra maga a grafika nem volt akkora csalódás, mint sokaknak, azt viszont el kell ismerni, hogy a karakterdizájn és megannyi effekt egészen gagyin nézett ki. A játékosok reakciója meg is tette végül a hatását, a Halo Infinite megjelenését majd egy évvel eltolták, a csapaton belül pedig számos átszervezés történt.

A Microsoft azonban tovább már nem húzhatja a dolgot, bárhogyan is fessen az új Halo, a sorozat ugyanis idén tölti a 20. évfordulóját, és ezen kívül nemigen tudunk más ünnepi projektről.

Ennek rendje és módja szerint a redmondiak a napokban tűzték ki az október 25-i dátumot, amikor megmutatják, hányadán is áll Master Chief újabb kalandja. Nos, a látottak alapján azt mondanám, hogy izgatottan várhatjuk december 8-át.

 

A Halo Infinite kampánya minden eddigi Halo-nál nagyobb és grandiózusabb kalandot ígér, hatalmas szabadon bejárható pályával és megannyi tennivalóval. Az előzetesben láthatjuk, hogy unatkozni bizony nem fogunk, hiszen egy komplett Halo-gyűrűnyi felfedezni való várja, hogy megismerjük, míg maga a történet is kellőképp komplexnek és izgalmasnak tűnik – elsőre.

Ugyan a Halo Infinite valóban jobban néz ki, mint egy évvel ezelőtt, ezt leginkább a karakterek kidolgozottságában figyelhetjük meg – főleg Craigében, aki ugyancsak feltűnik viccesen a bemutatóban. Persze nem csak régi ismerősök, hanem új fenyegetések ellen is fegyvert kell majd rántanunk, akiket újféle módszerekkel tehetünk el láb alól.

A látott játékmenet tehát valóban imponáló, egyszerre újszerű és ismerős. Azt azonban nem tudtuk meg belőle, sem utána, hogy mi a helyzet az Xbox One-ra tervezett portokkal. Állítólag ugyanis a letűnő generációs masinákra is meg fog jelenni, azt azonban nem tudni, hogy milyen kompromisszumokat kell kötnünk mindezért. Annyi talán bizonyos, hogy Xbox One X-en gond nélkül el fog futni, a régebbi modellek teljesítményéről azonban semmit sem tudni.

A Halo Infinite tehát december 8-án jelenik meg egyenesen a Game Pass kínálatába Xbox konzolokra és PC-re.

https://leet.hu/?s=far+cry+6&post_type=product

×