A Rockstar és a Take Two úgy döntött, hogy ezúttal kihagyja a buliból a Steamet és az Epic Games Store-t.

A Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition bejelentésekor nagy volt a kapkodás, ugyanis a Rockstar egyúttal azt is elárulta, hogy nem túl játékosbarát módon a klasszikus játékok eredeti verzióit záros határidőn belül mindenhonnan eltünteti.

A felújított GTA-k előzetesét látván pedig nagyon is jól tették azok, akik még az utolsó pillanatokban behúzták a régieket, mivel egyáltalán nem tudni, hogy a korabeli látványhoz lehet-e majd gombnyomásra szerencsénk, avagy sem. Arról már nem is beszélve, hogy az újabb kiadás közel teljes áron jelenik meg, ami pofás felújítás ide, vagy oda, azért sokak zsebében kinyitotta azt a bizonyos bicskát.

A rossz hírek viszont itt még közel sem érnek véget, ugyanis mint kiderült a PC-s játékosok kizárólag egyetlen helyről fogják tudni beszerezni a The Definitive Edition-t. A stúdió közlése szerint sem Steamen, sem pedig az Epic Games Store-on nem lesz fent a játék,

vagyis a GTA: The Trilogy – The Definitive Edition-t csak a Rockstar Games Launcheren lehet majd megtalálni.

Konzolon természetesen ez a veszély senkit sem fenyeget, ott változatlanul a platformok saját digitális boltjaiban kell keresnünk.

Jó hír viszont, hogy a PS Now és az Xbox Game Pass szolgáltatásokba egy-egy felújított etap bekerül – előbbiben a GTAIII-at, utóbbiban a San Andreas-t üdvözölhetjük.

A felújított GTA trilógia digitális formában november 11-én jelenik meg Xboxokra, PlayStation 4 és 5-re, Nintendo Switch-re és PC-re, míg a lemezes verzió december 7-től kerülhet ki a boltok polcaira.

 

×