A RTTK Team 2 már jóval korábban el kezdett terjedni az interneten, mint hogy az esemény elkezdődött. A pletykák igazak volt, lássuk az értékeket.

Este 7 órát ütött az óra, ami azt jelenti, hogy megérkezett az RTTK Team 2. A délelőtt folyamán egy leak kezdett terjedni a twitteren, mely azt hirdette, hogy már a teljes keret felhozatalát megtudták. Ezt nálunk is olvashattátok, így aki szeretett volna, egy picit előre fel tudott készülni a mostani lapokra.

A Bajnokok Ligája hivatalos oldala ismét egy órával a megjelenés előtt hivatalossá tett három játékost. Mind a három névvel találkozhattunk a korai leaken, így szinte biztosra vehetjük, hogy a hírek igazak és tényleg az a keret jön, mint amit reggel már reklámoztak. Werner és Fred mellé a brazil belső védő Verissimo érkezett, így három játékost már megerősített az UEFA. Na de itt a hét óra lássuk a teljes csapatot.

RTTK Team 2

A kártyák már elérhetőek a játékban és ha követjük az eddigi trendeket ezek a lapok szerdáig lesznek elérhetőek. Vasárnap egy újabb mini release érkezhet, mely újabb játékosokat hoz a játékba. Méghozzá Immobile, Maehle és Arnold jön. Az SBC lapról hónap bővebben beszámolok, de Bernardo Silva hozzám biztos érkezni fog.

Ti kire pályáztok az RTTK Team 2 nevei közül?

×