A Bitcoin árfolyama szeptember végén egy hosszas lassabb menetelést követően még „csak” 44.000 dolláron állt, most viszont ismét történelmi magasságokba lőtt.

A Bitcoin egészen elképesztő hónapokon van túl. Kínában nem csak a kripto-bányászatot tiltották be, de a kereskedelmet is, így számos bányásznak új otthont kellett keresnie magának, miközben egyre többen kezdenék el a digitális valuták megfelelő szabályozását is.

Mindeközben El Salvadorban hivatalos fizetőeszközt csináltak belőle – amit már vulkánnal bányásznak, ezt a példát pedig hamarosan többen követhetnek, köztük is például Brazíliával. Mindezekkel párhuzamosan a Bitcoin tőzsdei értéke hirtelen és drasztikusan rekordárfolyamról esett gigászit, amikor grátiszba a korábban „szövetséges” Elon Musk is nagyokat rúgott belé.

A Bitcoin azonban bebizonyította, hogy őt bizony ennél jóval keményebb fából faragták, így az elmúlt másfél hónapban egyre jobban kapaszkodott fel. Mostanra pedig oda jutott, hogy csak októberben 50%-os ralizás után ismét rekordokat döntöget.

A Bitcoin árfolyama ugyanis elérte, majd meghaladta a 67.000 dollárt is, amiről egy picit ugyan vissza csúszott, a további növekedés elkerülhetetlennek tűnik.

Sőt, több elemző úgy véli, hogy év végéig akár a 100.000 dolláros történelmi csúcsot is elérheti, de jósoltak már 150.000 dolláros árfolyamot is neki. A Seeking Alpha pénzügyi piacokért felelős elemzője, Ariel Santos-Alborna szerint sokkal valószínűbb az a forgatókönyv, mely szerint novemberben a Bitcoin eléri majd elhagyja a 80.000$-os álomhatárt, és körülbelül 90.000$-os árfolyamon kezdi meg a 2022-es évet.

×