Az emberi hülyeség határtalan – szokás mondani, az ilyen történetek pedig csak még jobban alátámasszák ezt.

Az orvosok szerint az X-Men Kezdetek: Farkas című film megnézése után döntött úgy egy, a vizsgálatok szerint teljesen ép elméjű átlagos 14 éves tinédzserfiú, hogy higanyt fecskendez magába – írja az IFL Science.

A terv az volt, hogy a folyékony fém majd őt is szuperhős mutánssá változtatja. Spoiler: nem jött össze a dolog. Helyette viszont óriási szerencsével csak a kórházba került, de így is csak akkor, miután már fekélyek alakultak ki az alkarján.

A fiú karjáról készült röntgenképek | Kép: IFL Science

A felsőfokú traumatológiai központ orvosai először azt hitték, hogy valamilyen újfajta drog okozhatta ezt, de a későbbi pszichológiai vizsgálatok során végül elárulta, hogy egy fecskendővel több helyen higanyt próbált a vérébe juttatni, hogy olyanná váljon mint a képregényekben feltűnt Merkúr nevű karakter. Ami még érdekesebb, hogy kiderült a fiú még ezelőtt pókokkal csípette meg magát, mert azt remélte, hogy attól hasonló képességei lesznek mint Pókembernek.

A srác legnagyobb szerencséje, hogy buta, így a fecskendővel csak a bőre alá és nem a véráramba tudta juttatni az így életveszélyessé váló anyagot. Az orvosok ezután eltávolították az elhalt szöveteket (kivágták a karjából), majd hazaengedték, ugyanis arra jutottak, hogy a legtöbb hasonló esettől eltérően ez a mutatvány nem öngyilkossági kísérlet volt.

Az eset nem mellesleg eléggé hasonlít arra, amikor egy 14 éves bokszoló szintén higany belövésével próbált javítani a teljesítményén, de volt olyan is, amikor néhány fiatal egy fekete özveggyel maratta meg magát, hogy Pókemberré váljanak. Gondolom nem meglepő, hogy egyik sem sikerült.

 

×