Az ilyen modellel működő boltokba csak be kell sétálni, berakni a táskánkba a termékeket, majd nemes egyszerűséggel kisétálunk, hagyományos fizetés nélkül.

Még szeptember végén írtunk arról az újonnan nyíló budai üzletről, amely Magyarországon elsőként honosítja meg az Amazon GO alkalmazottak nélküli „bemegyek és kijövök” gyorsvásárlós koncepcióját. Emberi munkaerő pedig csak az áru polcokra való kihelyezéséhez kell, minden mást viszont a mesterséges intelligencia végez.

Ezt nagyon egyszerűen úgy kell elképzelni, hogy az AI az üzletbe lépésünk pillanatától fogva figyel minket. Nézi és látja, hogy mit csinálunk, mit rakunk a kosárba vagy a táskánkba, de még azt is, hogy mit raktunk vissza. Ezeket a termékeket pedig automatikusan a virtuális kosarunkba rakja, majd amikor mindennel megvagyunk simán csak ki kell sétálnunk, hiszen a fizetés is automatikusan történik.

Most ezzel próbálkozik meg a Tesco is, amely kísérleti jelleggel megnyitotta első GetGo üzletét Londonban.

Tesco app showing QR code, at gates to GetGo store

A Tesco GetGo szinte pontosan úgy működik, mint az összes hasonló modell. Először is le kell töltenünk az áruházlánc applikációját, és a regisztráció után az ott kapott QR-kódot beolvasva léphetünk csak be.

Ekkor a fent már említett mesterséges intelligencia elkezd minket figyelni, és a súlyérzékelős polcok segítségével pontosan tudja, miből mennyit vettünk el, legyen az zöldség, vagy előre csomagolt termék. Amint elhagyjuk a boltot a Tesco AI automatikusan fizettet bennünket, nem kell semmit csipognunk, pakolgatnunk, csak megyünk tovább a dolgunkra.

Kevin Tindall, a Tesco kisbolt üzletágának ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egyelőre ez még csak egy próbaüzem, mellyel felmérik a vásárlók reakcióját. Vagyis akkor, ha jól sül el megvan az esélye annak, hogy több (később akár magyar) Tesco Express üzletet alakítsanak át erre a mintára.

via – Reuters, The Guardian

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-d-wireless-matt/

×