A hétvégén több RTTK lapot is a csapatomba raktam tesztelésre. Az egyik kedvencem közülük Arturo Vidal volt, aki elképesztő munkát lenyomott a középpályán.

Múlt héten indult a Road To The Knockouts, mely több új lapot is hozott a játékba. Köztük szerepelt Arturo Vidal is, akit ezen a héten a középpályán vetettem be a WL meccsek alatt.

A hétvégére átalakítottam a csapatot, és ezúttal egy LaLiga, PL és Serie A mix csapattal próbálkoztam. Vidal a középpálya megerősítésére érkezett, és bár nagyon kedveltem Tchouaménit érzelmi okok miatt mégis kíváncsi voltam a chilei-re. Elsősorban a 41212-es felállást játszottam, ahol CDM poszton játszott, de ha stabilabb játékra volt szükségem akkor rendszeresen átálltam 442-re, ahol inkább a labda mögött kísérte az akciót.

Chem. styleok még nem lettek hozzáadva.

Első megmozdulások

Már az első meccsemen éreztem, hogy ezt a játékost nagyon fogom kedvelni. A védelem hátsó részében nincs nagy szükség a trükkmozdulatokra és a rulettet vele is meg lehet csinálni. A 96-os agressziójának köszönhetően nagyon sok helyre odaér, és szószerint keresi a lehetőséget a labdaszerzésre. Amikor ráváltasz érzed, hogy meg tudod szerezni a labdát, míg passzív mozgásban rengeteget melózik. Fizikai erejének köszönhetően könnyen tudsz támadást építeni róla, hiszen teljes testét kihasználja, hogy elnyomja az ellenfelet.

Előnyök

Ahogy azt fentebb említettem a lap szerintem a testi ereje, a hihetetlen agresszivitása, valamint a  jó védekezése miatt kiemelkedő. De emellett kiváló a passzjátéka is. Amikor felléptem vele a támadással nagyon sokszor tudta remekül megjátszani a szélsőket és a csatárokat, amiből pedig rengeteg gólhelyzetet tudtam kialakítani. Amint átálltam 442-re már több szerepet kapott, hiszen egy picit közelebb került a kapuhoz. Arra lettem figyelmes, hogy Vidal eladott labdáinak száma közelített minden mérkőzésen a 0-hoz. Míg Pogba vagy Tchouaméni rendszeresen elszórt lasztikat addig Vidalnál egyáltalán nem lehetett ezt érezni.

Hátrányok

Sajnos tőle nagyon kapura lövés nem érkezett a hétvégén így erről nem tudok nyilatkozni. A hétközi meccseken már elsősorban a 442-es felállást fogom erőltetni, emellett megpróbálom megnézni, milyen ha ő lép fel a támadásokkal. Ha tudok erről véleményt írni kiegészítem a cikket. Amit én észrevettem, hogy stay back esetén is azért sokszor a meccs végére eléggé elfáradt, így érdemes lehet egy cserét bekészíteni, ha egy megújuló erő kell a középpályára. A sebességet annyira nem lehetett érezni, hiszen ahol ő mozog, ott nem kell futóversenyt nyerni.

Verdikt

Vidal az a hiányzó láncszem volt a középpályámon, aki ha kell kúszik, mászik, hogy a labdát visszaszerezze. Nekem az eddigi játékosaimból talán ez hiányzott. Barellával kiegészülve remek párost alkotnak, és a középpályával ezen a hétvégén rendkívül elégedett voltam. Sajnos a továbbjutás esélyei kétesek. Bár az Inter még kétszer játszik a Sheriff-fel, azért a moldáv klub már két meglepetést letett az asztalra, így előre nem írnám lejátszottnak a meccseket. Ha sikerül megszerezni az upgradet ez a lap elképesztő lesz a középpályán.

  • Összérték: 8/10
  • Sebesség: 7/10
  • Labdavezetés: 8/10
  • Lövés: N/A
  • Passzolás: 9/10
  • Védekezés: 9/10
  • Fizikum: 9/10
  • Ár-érték arány: 9/10

Te használtad Vidal lapját?

 

×