A Remedy 11 év után végre újra rátehette a kezét az imádott Alan Wake-re, amivel mi, játékosok egy remek felújítást és egy reményteli folytatást nyerhetünk.

Prológus

A 2000-es évek derekán a méltán híres Remedy Entertainment a történetének talán legjobb és legmozgalmasabb időszakát élte. Először is a 96-os Death Rally-val szigorúan jelezték a játékiparba való becsatlakozásukat, majd később a 90-es évek vége felé bemutatták az akciófilmeket is megszégyenítő Max Payne első részét, amely szerény büdzséből mert hatalmasat álmodni.

Miután Max első bosszúhadjárata véget ért, azonnal neki is láttak a következő felvonás kalapálásnak, ami mind a mai napig az egyik legjobb akciójátékok egyikeként van számon tartva, ami valaha készült. Sam Lake és csapata azonban ahelyett, hogy felültek volna a kreativitás halálaként is értelmezhető siker- és folytatásvonatra úgy döntöttek, a következő játékukkal egy teljesen új fejezetre lapoznak át, egy olyanra, amely minden eddiginél nagyobbat szól majd.

Minden út Bright Falls-ba vezet.

 

Az Alan Wake-hez azonban hosszú-hosszú töprengés és szaunázós „brainstorming” után jutottak csak. Számos koncepción rágták át magukat, ami aligha lehet meglepő, hiszen a Max Payne 2 után különösen nagy volt a nyomás a csapaton. Ez a fajta feszültség pedig meg is látszik a végeredményen, ami éppen hogy csak formát öltött.

Az Alan Wake ugyanis egy nagy, nyílt világú túlélő-horror és akció-thriller keverék lett volna, dinamikus időjárással, viharokkal, korlátozott környezeti rombolhatósággal, és különösen mély karakterábrázolással és történettel, melyet epizodikus, sorozatos formában szerettek volna elmesélni. Múzsának pedig Stephen King regényeit és David Lynch műveit – főleg a Twin Peaks-et tették meg. Szóval tényleg nagyot álmodott a Remedy, de leginkább Sam Lake, és azt sem érdemes elfelejteni, hogy ekkor nagyjából 2004-et írunk.

Sajnos, nem sajnos a játék ebben a formában egyszerűen sehogy sem akaródzott összejönni. Bárhogyan próbálkoztak az eredeti koncepció nem működött, így megannyi újabb szaunás meetinget és még annál is több halasztást követően arra jutottak, hogy a 2005-ben bemutatott prototípust teljesen átdolgozzák.

Így született meg a végül 2010. májusában megjelenő Alan Wake.

Az alapfelütés természetesen nem változott sokat: Alan a világ egyik legismertebb és legsikeresebb írója, aki az alkotói válsága elől egy festői völgyben fekvő kisvárosba, Bright Falls-ba menekül niktofóbiás felesége, Alice társaságában. A dolgok azonban nagyon hamar, nagyon rosszra fordulnak.

Valamilyen földöntúli erő elrabolja Alice-t, majd Alan egy balesetet szenvedő autóban tér magához pontosan egy hétnyi emlékezet elvesztésével karöltve. És ha mindez nem volna még éppen elég, rejtélyes alakok az éjszaka sötétjében bokrokból a nyakába ugrálva próbálják útját állni. Hogy miért? – kérded. Nos, ezt kell kiderítenünk a játék során.

Hamar rájövünk, hogy ezek az útonállók valójában helyiek, akiket valamilyen sötét erő szállt meg és irányít. Ezért is beszélnek annyi összefüggéstelen zagyvaságot, de céljuk nem is a gondolkozás, hanem Alan megállítása. A feladatban egy pici előnyből indulnak, ugyanis a sötétség egyúttal védelmet is ad nekik, ami miatt hiába lövöldözünk rájuk, az meg sem fog kottyanni nekik.

Itt jön a képbe a játék legfontosabb eleme, a fény. A fény nem csak egy központi narratív elem, hanem tulajdonképpen minden egyben: mentési pont, ezzel tölthetjük vissza az életerőnk, ez az elsődleges és legerősebb fegyverünk, illetve biztonságot adó pont is, ahol megpihenhetünk, kifújhatjuk magunk.

Az Alan Wake 11 éve annak ellenére is kritikai sikernek volt elkönyvelhető, hogy nagyon meglátszott rajta az átdolgozás. A pályákon többször teljesen indokolatlanul kellett egyik autóból a másikba átpattannunk, több átvezetőben siklottunk át a mesés és kidolgozott tájon, néhány pályaszakaszt pedig nem túl elegáns módon (sokszor ismétlődő megoldással) zártak le a játékosok előtt, a játékmenet pedig kifejezetten repetitívnek hatott – ami egy nyílt világú játékban talán nem tűnt volna fel ennyire. 

Mindennek ellenére be kell vallanom, hogy imádtam minden percét, sőt, amolyan nem titkolt kedvencem is. Ezzel vágtam bele a 2021-ben újra feltámadt Alan Wake-be, aki pontosan ugyanott van, ahol akkoriban hagytuk.

Az Alan Wake 2010-ben (és ’12-ben) sem volt egy csúnyácska játék, amit kifejezetten a fény-árnyék hatásoknak köszönhetett. Egészen csodálatosan festett, amikor a jelzőpisztollyal az ellenségek közé lőttünk, vagy amikor a sötétség ölelésében a jelzőfénnyel próbálunk egy kis lélegzetvételhez jutni. A zseblámpa fényéről már nem is beszélve, mert attól azonnal leesett az állunk, ahogyan a lámpából kiáramló fénysugár megváltozik a felületeken, ahogyan árnyékot vetnek a megvilágított tárgyak egyszerűen csodálatos volt.

A Remastered kiadásban ez nem változott sokat, csupán jócskán feljebb csavartak néhány effekten, amit leginkább az erdőben elülő ködön és atmoszférán érhetünk tetten. Ez pedig különösen fontos, hiszen a játékidő jelentős részét ilyen környezetben töltjük. A táj egészen gazdag növényzettel lett megtöltve, melyben így végtelenül egyszerű elveszni. Üröm az örömben, hogy élővilág most sem nagyon került bele, ami így még mindig csak egy biodíszletként funkciónál.

Az előzetesből nyilván kiderült az is, hogy a karaktermodelleket is lecserélték, ami nagyon jót tett az összképnek. Az eredetivel ugyanis az volt talán az egyik legnagyobb probléma, hogy a szereplők teljesen elütöttek a kidolgozott környezettől, amit az átvezetőknél érezhettünk a leginkább. Ez többet már nem lesz így, mostantól mindenki pontosan úgy néz ki, ahogyan eredetileg is megálmodták őket, ahogy a színészeik kinéznek.

Egy remasterelt kiadás esetében alapvetés a nagyobb felbontású textúrák, a magasabb felbontás, illetve a megnövelt képkockaszám/másodperc, melyeket itt is meg fogunk köszönni. Legnagyobb előrelépés azonban a köveknél, szikláknál figyelhető meg, melyeket meggyőződésem, hogy ugyancsak teljesen lecseréltek. Ez most amolyan apróságnak tűnhet, de higgyétek el, nem az, hiszen a játék számos fontos pontján ilyen környezetben kell kószálnunk.

Az Alan Wake tehát szebb lett mint volt, de vajon mennyit számít ez? Nos, az összképet tekintve nem sokat. Talán az emlékek szépítik meg, de mielőtt nekiültem a tesztelésnek próbáltam feleleveníteni az emlékeimet és nagyjából pontosan olyannak derengett fel, mint amilyennek a Remastered-ben tapasztaltam. Onnan tudom, hogy ez valójában nem így van, hogy feltelepítettem a tesztkonzolra az eredetit, és néhány órát azzal is eltöltöttem, de különbségeket csupán a látványban értem tetten.

Ez pedig azért egy fontos részlet, mert a játék során felvetődött bennem a kérdés, hogy kinek készült ez az újrakiadás, erre pedig több válasz is akad.

Az Alan Wake Remastered ugyanis pontosan az a játék, amire 2010-ből is emlékszünk. Minden csodájával és minden negatívumával együtt. Persze a hányattatott fejlesztést már nem képesek visszacsinálni, ezért sokkal másabb így se, úgy se lehetett volna. Sajnos azonban itt-ott még lenne min csiszolni, és szinte biztosan el is bírta volna, de ha mást nem is, legalább a mozgásanimációkon javíthattak volna.

Na de akkor mégis kinek készült?

Tudni kell, hogy az Alan Wake a Remedy szíve csücske, amit azután sem volt hajlandó elengedni, hogy megromlott, majd teljesen megszakadt a viszony a jogtulajdonos Microsofttal. Miután a finn csapat leszállította először Xbox 360-exkluzívként elméletileg nekiláttak a második résznek, de valamiért az sem nagyon akaródzott alakulni, melyből egy koncepciós demón túl semmi nem lett.

Az ott látott ötleteket azonban átkonvertálták az American Nightmare önálló kiegészítőbe, amit valamiért a Remastered – a The Signal és a The Writer DLC-ken kívül – nem tartalmaz, illetve a szintén anyagi kudarc Quantum Break-be. Ez utóbbit követően viszont teljesen leszakadtak a redmondiaktól és jobb híján nekiláttak a Control fejlesztésének, amely AWE című kiegészítője hivatalosan is összekötötte annak eseményeit az Alan Wake-kel.

Ez egy jelzés volt, miszerint a jogok visszakerültek Finnországba és semmi akadálya a rajongók által oly régóta remélt folytatásnak. Úgy vélem, hogy az Alan Wake Remastered ennek az üzenetnek a végére körmölt utóirata, egy szerelmeslevél a Remedy-től a rajongóknak, de talán még annál is több.

Epilógus

Alan Wake 2010-ben

Alan Wake 2021-ben

Őszintén szólva jómagam rajongóként terveztem megvenni az újrakevert kiadást, de annak már sokkal nehezebb ajánlani, aki nem ennyire „hardcore fanboy”, de korábban már játszott vele. Mindenesetre az újra elhelyezett termoszokért nem feltétlenül érdemes újra nekiülni, hiszen sok újdonságot a kötött történet és helyszínek, illetve az örökölt betegségek miatt nem tartalmaz. Nincsenek új Night Springs epizódok és rádióműsorok, nincsenek új ellenfél típusok, nincsenek új gyűjtögetni vagy felfedezni valók sem.

Az Alan Wake a Remedy egyik legfontosabb és legcsodásabb ékköve, a d3t csapata pedig remek munkát végzett a felújítással. Ez viszont csak a külsőségekre szorítkozott, ezért a legnagyobb rajongókon túl azok számára lehet kötelező olvasmány, akiknek még nem volt hozzá szerencséje.

Összefoglalás

Alan Wake 11 év után visszatért, és sosem volt még ilyen remek formában | TESZT


Szerzői értékelés

8

Az Alan Wake a Remedy egyik legkülönlegesebb ékköve, aminek felújított visszatérése jelzésértékű azok számára, akik mindig reménykedtek a folytatásban. Egy méltó köszönetnyilvánítás a rajongóknak és egy remek kezdet azoknak, akiknek nem volt még szerencséjük Bright Falls éjszakáihoz. Az Alan Wake Remastered minden, ami miatt 11 évvel ezelőtt kult-klasszikussá vált, annak összes pozitívumával és negatívumával együtt.

A lecserélt karaktermodellek nagyon jót tettek az átvezetőknek

A feltuningolt környezet elképesztően néz ki

A fény-árnyék effektek még mindig lenyűgözőek

Minden, amiért 11 éve megszerettük

Nincs semmilyen tartalmi újítás

Hiányzik az American Nightmare kiegészítő

A mozgásanimációk bántóan hatnak

Minden, amivel 11 éve is problémánk volt

Olvasói értékelés

0

×