A Call of Duty: Warzone biztonsági csapata megpróbálta csillapítani az aggodalmakat, miután a kiszivárgott a RICOCHET Anti-Cheat drivere.

Tegnap írtunk róla, hogy a várva várt anti-cheatet egyszerűen kiszivárogtatták. Ez egy szörnyű hír volt a közösség számára, hiszen az anti-cheat lehet az, ami megmenti a játékok a lassú, de biztos haláltól. Szerintem már mindenkinek elege van a minden második játékban felbukkanó csalókból, legyen az sima wallhack, vagy aimbot, vagy esetleg egy Cronusos.

A tegnapi káosz ellenére a COD fejlesztői azonban úgy tűnik, nem aggódnak túlságosan a Vanguard és a Warzone biztonsági rendszere miatt. Sőt, a Twitteren próbálták csillapítani az aggodalmakat.

A hivatalos CoD fiók által megosztott tweetben a Team Ricochet közvetve reagált a kiszivárgással kapcsolatos aggodalmakra. Elmagyarázták, hogy a csalásgátló jelenleg is éles tesztelés alatt áll, amihez tartozik egy „kiadás előtti verzió”, amelyet harmadik feleknek küldenek.

Ebből arra következtettek, hogy a kiszivárgott kernel-szintű vezérlő nem az Activision árulója – hanem egy ilyen harmadik fél – volt.

Ha ez a helyzet, akkor a hackerek által jelenleg birtokolt build nem az éles verzió.

Ennek ellenére egyeseket nem győzött meg teljesen ez a hír.

A népszerű biztonsági rendszer fiókja, az Anti-Cheat Police Department kifejtette, hogy ez a kiadás előtti build nem ad sokat az élő verziónak. Ennek ellenére az emberek többsége úgy tűnik, hogy örül annak, hogy a hackerek elleni harcot nem veszítettük el egy nap alatt.

A Vanguard november 5-én jelenik meg, a Warzone integrációja pedig valamikor utána várható a Vanguard első szezonjában.

Amint azt az előző cikkekben is írtuk, az anti-cheat biztos, hogy nem fogja kiszűrni az összes hackert, de minden bizonnyal kevesebb lesz. Emellett arról is szó esett, hogy a harmadik féltől származó kontroller csalások (Cronus/PRO/MAX/ZEN és Strikepack) is mennek majd a levesbe.

Ti mit reméltek a Warzone anti-cheatjétől?

https://leet.hu/termek/glorious-pc-gaming-race-model-d-wireless-matt/

forrás: Dexerto

×