Texas szenátora a  Texas Blockchain Summit eseményen játszadozott el azzal a gondolattal, miszerint Bitcoin-erőműveket kellene országszerte létesíteni.

Az utóbbi pár hónap különösen nehéz volt a Bitcoin tulajdonosok, de leginkább a kriptovaluta-bányászok számára. A legtöbb bányász ugyanis Kínában honolt, akiknek kormányzati nyomásra tova kellett állniuk, a célállomások között pedig kiemelt helyen álltak az Egyesült Államok kriptobarát államai.

Többen pedig nem is hezitáltak sokat és viszonylag hamar feladták az eszközeiket, hogy mihamarabb átköltözhessenek a világ túlfelére. Az amerikai barátkozási szándék és az olcsó energiaárak meg is tették a hatásukat, mivel mára már a hashrate 35,4 százaléka Amerikából származik, míg Kínában nem egészen nullára zuhant.

Az amerikai államok között is a legvonzóbb Texas, hiszen itt még a szabályzások is a bányászoknak kedveznek, ennek azonban a lakosság nem feltétlenül örül. A texasi villamoshálózat ugyanis nem a legstabilabb, télen pedig egyenesen katasztrofális, köszönhetően a megfelelő fagyállás hiányának. Az idei februári -25 fokos téli hidegben többször is megadta magát a hálózat, emiatt 4,5 millió ember maradt áram nélkül, több százan pedig el is hunytak miatta.

Texas szenátora, Ted Cruz azonban előállt egy érdekes javaslattal, miszerint építhetnének Bitcoin erőműveket, melyek ha kell pótolhatnák a hálózatról kieső energiát.

Érvelése szerint ez azért is volna egy jó megoldás, mert a roppant energiaigényes bányászatot krízis esetén hamar le tudnák állítani, az így fennmaradó elektromosságot pedig máshova csoportosíthatnák. A politikus szerint a februári hidegben az okozta a problémát, hogy az áramszolgáltatók megadták magukat, mivel nem voltak felkészülve a szélsőséges időjárásra. Ha viszont Bitcoin-bányászoknak kellene leállni, abba senki nem halna bele, ezeket az üzemeket pedig kifejezetten nagy energiatermelésre hoznák létre.

Több kritikus azonban azzal érvelt az ilyen kriptovaluta-erőművek ellen, hogy ezek az üzemek kizárólag a profit, a pénztermelés miatt jönnének létre. Ha ezeknek bármikor bármennyi időre le kell állniuk, az bevételkiesést jelentene, amit a kormánynak kompenzálnia kellene. Ha ezt az emberekre terhelnék, az valószínűleg magasabb energiaárakat jelentene, ami a Bitcoin jelenlegi árfolyamának fényében valószínűleg nem lenne csekély összeg.

Mindezeket persze lehetne korlátozni akár felső limitekkel, ez viszont a bányászok számára inkább elijesztő, mintsem csalogató volna. Mindez persze csak egy előzetes terv, egy felvetés, amely könnyen lehet, hogy nem fog megvalósulni, mindenesetre egészen érdekes és formabontó koncepció volna.

via – Ars Technica, Világgazdaság

×